Az nagyon valószínű, hogy a meccs egyik legpopulárisabb tippje, annyira adja magát, hogy nehéz nem kivenni és behúzni. Szóval az látszik, hogy a Bayern a BL-ben nem botlik, ha a Bundesben bohóckodik is, a Bajnokok Ligája azért szent és sérthetetlen. A Plzen pedig nem BL-szintű csapat, ha a play offban a Qarabagnál nincs a kapushiba, majd a pár perces black out, akkor nem is jutnak a csoportkörbe. De bejutottak, kikapnak 6-szor, és ennyi. Szóval a Bayern első, a Plzen utolsó, marad egy kiadó hely a legjobb 16 között, amit az Inter és a Barca lemeccsel.

Az Inter nincs jó formában, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy szenvednek a kék-feketék. Viszont ettől függetlenül az Inter nem rossz csapat, és az is biztos, hogy a Barca ellen pörögni fognak, talán a Roma elleni pontvesztés is lehet annak jele, hogy erre a találkozóra fókuszált a csapat. Az Inter góljára azért is tippelek, mert egy-egy gólt azért rendre összehoz a csapat, a katalán védelem pedig elég szedett-vetett lesz, mert a használható 5 belső védőből (de jó ezt kimondani) kettő, méghozzá a kettő legjobb kidőlt. Araujo és Koundé sem bevethető, mivel Pique hétvégén játszott, így félő, hogy Christensen és Garcia kezd. Na de a baj nem jár egyedül, Bellerin is megsérült, Sergi Roberto sem bír 90 percet, így kérdéses, ki játszik a védelem azon szélén? Ugye játszott kényszerből Araujo, Koundé is, de nincs egyikük sem. Megint Baldé megy át? Szóval a védelem összetétele az feladja a leckét Xavinak. Az Internek ez ki kell használni, ha most ennek a Barcának nem lő gólt, akkor soha.

A katalán gólt meg nem indoklom, mert nálam fix. Lewandowski maga a két lábon járó gól, de elöl nincs probléma a Barcánál, Pedri is játszik kedden, szóval a gondokat nem elöl várom, inkább hátul. Nameg az Inter védekezés sem elit, kicsit is jobb csapatok ebben az idényben minimum kettőt vágtak a Nerazzurrinak.

Inter - FC Barcelona: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp