A negyeddöntős szereplők közül az egyetlen meglepetés az afrikai csapat szereplése. Mellettük csupa nagyágyúk szerepelnek a 8 között akiket előzetesen is ide vártunk.

Marokkóról viszont tényleg elképesztő amit művel, legalábbis eredményesség tekintetében mindenképp. Walid Regragui csapata már azzal is nagy tettet hajtott végre hogy csapata a csoportkörben egy piszok kemény négyesből tudott első helyen végezni. Belgiumot és Kanadát is megverték a horvát elleni gól nélküli remi után. A Hakimi vezette védelmükről egy rossz szót nem lehet mondani, ugye a csoportban csak egy öngól által vették be a kapujukat, majd a spanyolok ellen is megőrizte a kapuját a góltól Bono, ráadásul 120 percen át állta a sarat. Nehéz dolga persze nem volt, hiszen Luis Enrique csapata csak szopkodta a labdát (77% labdabirtoklás) de kaput eltaláló lövésük elvétve volt.. Elől már akadnak gondok, de hát valamit valamiért, inkább a stabil védekezést helyezik előtérbe. Ez a spanyolok elleni nyolcaddöntőn remekül bejött, de egy jóval támadóbb felfogásban játszó portugál csapat ellen kevés lehet.

Portugália végre megmutatta mit is tud valójában. Remek csapatuk, pazar keretük van, akikkel vb-t lehet bizony nyerni. A kulcs döntés Ronaldo kezdőből való kirakása volt, amivel Santos merész döntést hozott ugyanis vereség esetén kapta volna az ívet. A csapat viszont a tornán mutatott legjobb játékával megsemmisítette az addig szerbek elleni meccset leszámítva stabilan védekező svájci csapatot. Ez a marokkóiak számára nagyon nem jó jel. CR helyett bekerült Goncalo Ramos aki a vb-k történetének egyik legfiatalabb játékosává vált aki mesterhármast jegyzett. Nem is tudom minek kéne történnie hogy ezen a nyerő csapatán változtasson Santos, ha egy sérülés nem szól közbe akkor ugyanaz a kezdő futhat ki vélhetően a gyepre mint Miklós napján. Bruno Fernandez-Ramos-Joao Felix trió életveszélyes a gyors támadásoknál, pontrúgásnál Pepe fejét 39 éveskora ellenére is bátran lehet keresni és olyan játékosoknak jutnak csupán csak percek mint Rafael Leao ami sokat elmond. A Milan támadója már második gólját lőtte csereként beszállva, így bátran lehet rá számítani ha valamelyik ász rossz napot fogni ki elől és még ugye ott van Ronci is.. Brutál.

A Marokkói védelem közepéből a spanyol meccsen kidőlt Aguerd akinek játéka erősen kérdésessé vált, így tovább csökken az afrikai reménysugár az elődöntőt illetően. Úgy érzem ma Marokkó megkapja első góljait és Portugália bemasírozik az elődöntőbe ahol a franciákkal fognak találkozni, de ez még a jövő zenéje.

Tipp: 0-2

Marokkó - Portugália: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp