Eljött az utolsó meccs a valaha volt legjobb világbajnokságon (oké :D), ahol a Messi és Alvarez által szállított argentinok találkoznak a vírusos megbetegedések közepette is döntőig jutó franciákkal.

Címet védenének Mbappéék, a legutóbbi világbajnokságon a horvátokat győztek le a döntőben a franciák. Ekkor már a nyolcaddöntőben találkoztak mostani ellenfelükkel és egy remek 4:3-as meccset játszottak Messiékkel. Már az elődöntőben is Upamecano és Rabiot nélkül kellett kiállniuk a galloknak, elkaptak ugyanis valami vírust, azóta már Varane és Konaté is betegeskedik, ami közel sem jó jel ha a védelmet nézzük. Coman is küszködik valamivel, nem mintha az ő nettó 15 perce hiányozna majd a pályáról. Ilyen körülmények között azért egy vb címre rendkívül éhes Messivel, egy remek formában lévő Alvarezzel nagyon csodálkoznék, ha legalább egy gólig nem jutnának el a dél-amerikaiak. Upamecano valószínűleg rendbe jött már, de csúcsformában egyik középső védő sem lesz, az biztosan állítható.

Messi utolsó világbajnoki meccsén nagyot dobbantana és nem szeretne a 8 évvel ezelőtti forgatókönyvhöz hasonlóan levonulni ma a katari gyepről. Nélküle igazából mindig is egy középszerű csapat volt ez az argentin, az idei vb-n viszont nem voltak olyan ellenfeleik, akik ellen ez ne lett volna elég és konkrétan komolyabb meccs nélkül jutottak el a döntőig. Egy egészséges francia csapat szerintem simán húzná ezt a világbajnoki címet is, így kicsit megtépázva sem szállt el azért az esélyük, de semmiképp nem számítok könnyű meccsre. A franciák az egész tornán nem a védelmükről voltak híresek, ilyen támadóalakulat mellett szerintem borítékolható legalább az egy kapott gól.

Argentína - Franciaország: Argentína által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp