Így év elején sokkal több időm van alaposabban megválogatni a tippjeimet, s a vasárnapi fogadási kínálatból számomra egyértelműen ez a mérkőzés tartogatja a legérdekesebb oddsokat.

A Sevilla-szurkolók számára a mostani szezon igazi rémálomként hat, hiszen Jorge Sampaoli legénysége az eddig eltelt 15 kört követően csupán a 18. pozícióban, azaz döbbenetes módon a kieső helyek egyikén tanyázik. A nem olyan régen többször is Európa Ligát nyert klub csapata a bajnokságban egészen október közepe óta képtelen nyerni. Akkor még a Mallorcát tudták idegenben felülmúlni. Ezenkívül egyedül a kupameccseken való sikerek éltethetik a reményt, hogy előbb-utóbb feltámad a gárda. A frusztráció egyébként érthető módon ott van a Sevilla mérkőzésein, hiszen az utóbbi három bajnokijuk közül egy sem telt el úgy, hogy ne emberhátrányban hagyják el a játékteret.

Megmondom őszintén annyira nem követtem korábban, hogy mitől alakult így a Sevilla idei idénye, viszont a mutatókat alaposabban kivesézve, gyakorlatilag adott egy kiesés elől menekülő, igen komoly hullámvölgyben lévő egyesület, akiket a soron következő bajnokijuk előtt az irodák véleményem szerint a realitásnál jóval komolyabban favorizálnak.

Csupán 1.70 körüli szorzón adják a Sevilla hazai sikerét úgy, hogy idén még nem nyertek bajnokit Ramón Sanchez Pizjuán stadionban (0-3-4). Most bizonyára úgy vannak vele, hogy elkezdődött egy új év, új remények, illetve a Copában a Linares felett 0:5-ös könnyed siker majd megadja a kellő önbizalmat Erik Lameláéknak.

A realitáshoz képesti alacsony hazai szorzó annak is szólhat, hogy a vendégségbe érkező Getafét az elmúlt három egymás elleni bajnokijukon egyaránt legyőzték, illetve az ellenfél szintén alsóházas gárda a LaLigában, tehát a verhető kategóriába tartozik.

Való igaz, hogy nem egy acélos gárda a Quique Flores vezette legénység, ám a Sevilla idei produktumát figyelembevéve bőven 5.00 feletti odds valótlan, amit nekünk, fogadóknak érdemes lehet kihasználni a piacon.

Mindamellett, hogy szerintem a vendégeket alaposan alulfavorizálják a bukik, tovább erősítheti a Getafe pontszerzését azon tény is, hogy a Sevilla kerete a hírek szerint eléggé foghíjas. Vannak eltiltások, sérülések a keretben szép számmal.

Nem akarom sokáig húzni a szót, a főoldali elemzésben a cikkíró további érvekkel favorizálja a vendégcsapatot, ahogy én is teszem.

Bár ott szerkesztőnk DNB-opcióval biztosította a Getafe sikert, én még ennél is óvatosabb vagyok, és úgy lövöm be a fogadást az ázsiai hendikepek piacán, hogy akár még egy egygólos Sevilla-siker esetén is tétvisszafizetéssel jöjjek ki az ügyletből.

Több gólos hazai siker persze kis sansszal benne lehet a pakliban, ám egyelőre az előjelek nagyon maximum egy kibrusztolt egygólos Sevilla győzelmet vetítenek előre, vagy még azt sem.

Tippem: 1:1-es döntetlen

Sevilla - Getafe: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp