Útobbi évek legizgalmasabb manchesteri derbije következik szombat délután az Old Traffordon. Mindkét együttesnek nagyon fontos a három pont begyüjtése, mivel a vörösök a BL helyek megszerzéséért vannak komoly harcban a Newcastle-Tottenham-Liverpool trióval, míg a City nem kis meglepetésre lépéshátrányban van a listavezető Arsenallal szemben, viszont a meglévő 5 pontos hátrány nagyon könnyen kettőre csökkenhet ebben a fordulóban, hiszen az Arsenal is egy keménynek igérkező, londoni derbit fog játszani a Tottenham ellen.

A gyenge kezdés után Ten Haagnak sikerült rendbe tennie a csapatát és az útobbi időben nagyon meggyőző, eredményes játékot tudtak felmutatni. Ha a VB alatti barátságos meccseket nem számítjuk 8 meccses győzelmi sorozatban, állnak még a liga és FA kupában, és a bajnokságban is nekik áll a zászló a BL helyeket tekintve a többi ellenlábassal szemben.

A Manchester City kissé váratlanul kiesett a Southampton ellen a ligakupából, viszont a Chelsea elleni bajnoki meccs óta (vagyis 9 napja) csakis erre a meccsre fókuszálhatott Pep Guardiola. Bár volt egy FA kupa és egy ligakupa meccse is, a csapat húzóemberei: Ederson, De Bruyne, Haaland kiülte ezt a két meccset és csak csereként léptek pályára.

Két hasonló formában lévő csapatok találkozásánal ami a vendégek javára billentheti el a mérleg nyelvét az az edzők személye nálam. Guardiola évek óta a PL-ben hétről hétre bizonyítja, hogy remekül tud meccselni akármelyik nevesebb csapat edzője ellen, ezzel szemben Ten Haag még csak szokja a PL ritmusát és rendre kockázat kerülő taktikát választ a TOP 6-os (talán már TOP 7-es) csapatok ellen, ez pedig a csapatok odavágó meccsén is kiütközött, ugyanis egy időben 6-1-et is mutatott az eredményjelző a kékek javára. Nálam ez egy vendég győzelem.

Manchester United - Manchester City: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp