Az Australian Open végeztével, egyre jobban távolodnak a tornák helyszínei Óceániától, most a hölgyek (a lyoni európai helyszín mellett), a thaiföldi Hua Hinben mérkőzhetnek a ranglista pontokért, kellemes környezetben, napsütésben és a hölgyek számára olyan tetsző, rózsaszín felületen (többen is posztolták az meglepett örömüket a szín miatt).

A kínai tenisz rengeteget fejlődött az elmúlt 5-10 évben, ennek eredménye, hogy a lányoknál jelenleg öten is ott vannak a TOP100 -ban, melyből a legjobb ötödik kínai Xinyu most Hua Hinben próbál feljebb törni a 81. helyről.

Ellenfele a svéd Björklund lesz, aki az elmúlt másfél évben inkább azzal került középpontba, hogy kiderült Shapovalovval alkotnak boldog szerelmes párt, ám az öröm és lila köd inkább a kevésbé eredményes pályán mutatott eredményekre volt hatással, fordított irányban.

Az Australian Openes nekibuzdulás is a kínainak sikerült jobban, hiszen a hobarti felvezető turnén, igaz, hogy lucky loserként, de negyeddöntőig menetelt, az AO -on ment egy kört, végül a 2. körben Madison Keys állította le, auz itteni első kört papír simán vette a svájci Zuger ellen két 6:2 -es felvonással.

Björklund canberrai ITF -el kezdett, ahol egy kört élt meg, míg az AO selejtezőjében elvérzett a második körben.

A kínai energikus, céltudatos tenisze jelenleg eredményesebb, Björklund csak halad az árral és azokat tudja verni, akiknek amúgy sincs súlyuk a TOP150 -ben.

A TOP100 ellen mostani játéka kevés a svédnek, ahhoz, hogy legyen esélye, minden téren változtatnia kell, Wang most egyértelműen komplettebb, jobb játékos, egyedül szépségben veri az ázsiai vetélytársát.

Xinyu Wang - Bjorklund, Mirjam: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp