Az angol Ligakupa döntőjében a Manchester United az idén pazar menetelést bemutató Newcastle United ellen mutathatja meg: ismét felkészült a nagycsapati státuszra.

A Manchester 6 év után nyerhet ismét trófeát, ne legyen kétségünk afelől, hogy mindenki kettőzött erővel fog küzdeni a csapatból. Az erőltetett menetet már megszokhatták, ugyanis 4 fronton küzdenek a szezon kezdete óta, és a kevés rotálás ellenére egyáltalán nem látszik fásultság Bruno Fernandeséken, sőt. Boldognak tűnnek a játékosok, egyesek szinte lubickolnak posztjaikon, az öltözői hangulat is kiváló, ten Hagért pedig odavannak mind a tanítványok, mind a szurkolók. Számos játékos főnixmadár szerű újjászületést produkált (Rashford, Fred, Wan-Bissaka...), szóval tényleg újból remek a hangulat Manchester vörös felén. Már nagyon régen tapasztalhatták meg milyen döntőre készülni, sőt egyesek első fináléjukat fogják játszani. Vélhetően mindenki nagyon meg akarja majd mutatni, nem véletlenül ők játsszák a döntőt. Az Európa Ligás Barca verés pedig méginkább megdobhatja az amúgyis egekben lévő morált.

A Newcastle a kezdeti bombaforma után kicsit visszábbvett: a bajnokságban a legutóbbi 5 találkozójukból mindössze 1-et tudtak megnyerni. Kicsit mintha megfáradtak volna Eddie Howe fiai, pedig a tabella alsó feléből voltak a közelmúltban az ellenfelek. Isak még nem igazán tudta felvenni a Premier League pörgős ritmusát a sérülése után, Almirón pedig nem tud minden találkozót megnyerni a csapatának. Saint-Maximin csak rohanni tud, gólpasszt és gólt sem nagyon szerez mostanság, Callum Wilson pedig még Isak szintjét sem igazán tudja hozni, nyilván ezért is igazolták le a svédet.

Amiért pedig nagyon erősnek érzem ezt a tippet: a newcastlei kapuskérdés. Érdekes helyzet állt elő, ugyanis a kezdőkapus, Pope eltiltás miatt nem játszhat, a cserekapus, Dubravka pedig a Uniteddel már játszott a Ligakupában, ezért ő sem léphet pályára vasárnap. A harmadik számú portás pedig egy régi ismerős, Loris Karius. Évekkel ezelőtt játszhatott utoljára tétmeccset a lepkemester, de még a kispadra sem igazán ülhetett le mostanában... Bombaformában levő United támadók vs. Karius... Nem sok jóra számíthat a német hálóőr. Lehet nem lesz könnyű feltörni a Castle védelmét, de ismerve Brunot, Rashfordot, vagy Antonyt, akár távoli lövésekkel is lehet operálni. Sima MU sikert várok, sok góllal, magabiztos játékkal.

Tipp: 4-0.

Manchester United - Newcastle United: Manchester United által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp