Az OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnapi délutáni kínálatában szerepel a Kecskemét - Újpest párharc.

A "Lilák" összecsapásán ezúttal is az élvonalban újonc hazaiak számítanak favoritnak, hiszen Szabó István legénysége továbbra is jó periódust tudhat magáénak. Ugyan tavasszal a gépezet akadozni látszik Szuhodovszkiék játékában, ám a csapat van annyira egységes, és motivált, hogy a vereségek továbbra is elkerülik őket. Tipikus remizős gárda vált a Kecskemétből, hiszen legutóbbi három bajnokijukat zsinórban X-re hozták. Ebben van bravúrszámba menő pontosztozkodás, illetve bosszantó kategória is. Utóbbiba tartozik, hogy hazai pályán nem bírtak a kiesőhelyen tanyázó Honvéddal (2:2), mindemellett a mutatott játékuk két hete meglehetősen gyengére sikeredett. Ugyanakkor teljesen más arculata volt a múlt heti Ferencváros elleni idegenbeli döntetlennek, amit egyértelműen sikerként könyvelhetnek el Vágó Leventéék (1:1).

Az Újpest továbbra is teper a kiesés elől. Jelenleg a képzeletbeli piros vonal felett találhatóak Csoboth Kevinék, ám Csongvai Áron és Katona Mátyás Fehérvárra való igazolásával alapembereiktől váltak meg a Megyeri útiak. Ugyan az ember sejti, hogy a színfalak mögött a belga tulajdonos valószínűsíthetően minden korábbi beinvesztált forintot szeretne viszontlátni, mindenesetre máig meglepő, hogy ennyire látványosan tesznek nagyívben a patinás klub sorsára. Mindennek ellenére legutóbbi Kisvárdán az általam vártnál jobban tolták a Lilák, ám végül mindez a pontszerzésre sem volt elegendő (2:1).

A kecskeméti idegenbeli túra pedig a szabolcsi kiránduláshoz hasonlóan ezúttal sem lesz sétagalopp. A két együttes őszi összecsapásán meglepetésre 1:2-es kecskeméti siker született. A meccs hajrája igazán érdekesen alakult. 0:2-es vendég vezetésnél a 93. percben Borello 11-est hibázott, míg a jelenlegi házi gólkirály Dibay 105. percben szerzett találata végül csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

A mostani összecsapáson én a Honvédhoz hasonló, két héttel ezelőtti forgatókönyvvel számolok, annyi különbséggel, hogy a Ferencváros elleni 1:1-es idegenbeli remi lendületet adhat a Kecskemétnek. Ezáltal már jóval minőségibb játékot várok a hazaiaktól, mint a két héttel ezelőtti alföldi bajnokin.

Az Újpestnek meg nagyon kellene a három pont, de nem igazán látom azt, hogy a szervezett Kecskemét ellen idegenben tudná ezt teljesíteni a fővárosi alakulat.

Mindkét oldalon számolok találattal, ugyanakkor egyik csapatban sem érzem jelenleg a győzelemhez szükséges recept ismeretét.

Tippem: 1:1-es döntetlen

Kecskeméti TE - Újpest FC: Döntetlen és mindkét csapat gólt szerez. - Igen/Nem tipp