Hétvégén rendezik az OTP Bank Liga 22. fordulóját és ezzel zárul a háromkörös sorozat második köre. Az teljes biztonsággal kijelenthető, hogy ezt a bajnoki címet is a Ferencváros fogja behúzni. Az is valószínű, hogy az eddig legalább 30 pontot begyűjtött csapatoknak sem lesznek kiesési gondjaik a bajnokság végére. Viszont a többieknek még csipegetniük kell az egységeket, ha jövőre is az első osztályban szeretnének szerepelni. Az általam választott Paksi SE - Zalaegerszegi TE összecsapás felei is ez utóbbi csoportba tartoznak jelenleg, hisz masszívan a középmezőnyben vannak (8. vs 6. ; 26 pont vs. 27 pont). Viszont egy huszáros hajrával, akár a dobogóért folytatott küzdelembe is beleszólhatnak.

Hét közben mind a ketten játszottak, mert mind a ketten érdekeltek voltak a Magyar Kupa aktuális fordulójában. Furcsa fintora a sorsnak, hogy 5-5 gól esett ezeken a találkozókon, s míg a zalaiaknak ez tükörsima továbbjutást ért vendégként, addig a tolnaiak otthon zúgtak ki ebből a sorozatból. Bognár György a paksiak szakvezetője egyértelműen a játékvezető nyakába varrta a kiesést, halkan jegyzem meg nem minden alap nélkül, de ezt is fineszesen tette, mondván ez benne van a fociban. Moniz a zalaiak trénere, ahogyan győztes meccsek után szokta, mindennel elégedett volt. Fordított esetben még a felmosó mop feje is hibás a vereségért.

Ilyen előzmények után egy extra motivált Paksra számítok, akik egy győzelem esetén helyet is cserélnének a ZTE-vel. Ráadásul a kék-fehérek kétszer is utaznak a héten és azt jól tudjuk, hogy ez a magyarországi profikból sokat kivesz. A heti három meccsről már nem is beszélve.Ugyanakkor köztudott, hogy Bognár csapatai nem tudnak védekezni, tehát a vendégek oldaláról is számíthatunk gólra, gólokra. A kontrát azért Kövesden is jól játszották a vendégek.

Az őszi meccsük 3:0-ra végződött fordított pályaválasztás mellett. Most azon sem csodálkoznék, ha ennek a duplája születne a mostani meccsükön.

Paksi SE - Zalaegerszegi TE: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp