Miután a világbajnokságról lemaradt az olasz válogatott, mindenféleképpen alapelvárás hogy az EB-re kijusson a csapat, főleg miután címvédőként indulhatnának neki a nyári megmérettetésnek. Anglia mellett kéne ehhez elcsípni a második helyet, Ukrajnát és Észak-Macedóniát megelőzve ami nem tűnik lehetetlen feladatnak.

Roberto Mancini csapata nem kezdte jól a sorozatot. Anglia elleni rangadóval indult a selejtező, ahol az első félidőt átaludták és két gólos hátrányba kerültek. Bár a második játékrészben már összekapták magukat és Angliának momentuma sem volt, csak a szépítésre futotta az erőből így egyből lépéshátrányba kerültek a riválissal szemben. A szinte lehető legerősebb kerettel utaztak Máltára ahol egy önbizalomnövelő siker ráférne az együttesre. Ennek megfelelően szerintem az első perctől a kapu elé szegezik majd az olaszok a házigazdát, akik bár fejlődtek az utóbbi években, minden egyes sikeres passznak netán kapura lövésnek örülhetnek majd. Csúnya kiütés lehet ebből, annak ellenére hogy a két csapat egymás elleni meccsei bár mindig olasz sikert hoztak, azok közül több is erősen izzadtságszagú volt (1-0, 1-0, 2-0, 2-0).

A két csapat között zongorázni lehet a különbséget, a legjobb keretével érkező olaszok szerintem félidőnként egy góllal minimum jobbak lesznek.

Várható kezdő11-ek:

Bonello; Attard, S. Borg, Apap; J. Mbong, Kristensen, Guillaumier, Yankam, Camenzuli; Teuma; Satariano

Donnarumma; Darmian, Scalvini, Romagnoli, Spinazzola; Cristante, Verratti, Tonali; Politano, Retegui, Gnonto

Tipp: 0-3

Málta - Olaszország: A Olaszország nyeri mind a két félidõt - Igen/Nem tipp