Két remek formában lévő csapatnál egy igazán izmos oddsot kínál az Unibet az első félidei gólváltásra, amit vétek lenne kihagyni.

A Bayer Leverkusen Xabi Alonso irányításával egy teljesen másik szintet képvisel már. A hazai együttest októberben vette át a spanyol, miután kirúgták a csapattól Gerardo Seoane-t, akivel 1979 után a legpocsékabb rajtot produkálták a Gyógyszergyáriak, pedig még a tavalyi szezonban sikerült elcsípnie egy harmadik helyezést. Ráadásul a kupából is hamar kizúgtak, a harmadik ligás Elversberg ejtette ki őket. Alonsoval már nem csak a német pontvadászatban, hanem az Európa Ligában is nagyon hasít a csapat, a Fradi kiverése után a Royale Union SG-t még simábban ejtették ki Demirbayék. Minden sorozatot figyelembevéve legutóbb 13 meccse kaptak ki, akkor a Mainznak sikerült megtréfálnia őket, azóta azonban nagy skalpokat begyűjtve (többek között a Bayernt legyőzve) szépen menetelnek a dobogó felé, amitől ugyan 8 pontra vannak, jelenlegi formájukat tekintve könnyen odaérhetnek. Ami miatt mégsem tenném könnyű szívvel győzelmüket az pont az a tény, hogy fáradt a csapat, Xabi rotálási lehetőségei nem túl mélyek, és még Schick sem épült fel ágyéksérüléséből.

A Leipzig a Domenico Tedescot váltó Marco Roséval felemás szezont mondhat magáénak. A Bajnokok Ligájában hatalmas pechjükre pont a bombaformában lévő Cityt kapták, a 0-7 azért mégis elég megalázó vereség volt. A kupában még talpon vannak, a Freiburgot kellene megverniük a döntőért. Ez a sorozat mentheti meg a szezonjukat, címvédőként egyébként ők a legesélyesebbek jelenleg. A bajnokságban nagyon kétarcú a csapat, de a találatszerzés mostanában megy nekik. Gulácsi még mindig nincs, viszont a támadószekció már szinte teljes, Nkunku, André Silva és Werner is garancia lehet a góllövésre, nem is beszélve Szoboszlairól, vagy Olmoról.

Gólgazdag meccs várható, ahol már az első perctől egymásnak eshet a két támadószellemű gárda.

Tipp: 2-2.

Bayer Leverkusen - RB Leipzig: Mindkét csapat gólt szerez - 1. félidő - Igen/Nem tipp