Folytatódik a jéghoki vb, nem igazán van pihenő, kegyetlen terhelést kapnak a srácok. Viszont ezt akarták, ezért dolgoztak, és becsületes módon a magyar csapat bele is ll minden meccsbe. Nincs üres meccs, nincs, ami elengedünk. A svédek ellenit sem engedtük el, és igazából ezt nem is tehetik meg a magyar srácok, hisz olyan szurkolótábor, mint a magyaroknak van, egyik országnak sincs a vb-n.

Szóval ja, még a finneket is leszurkolják majd a helyszínen lévő honfitársaink, hiába a hazai jég.

Finnország eddig ha nem is betli, de messze a vártaktól. USA ellen rögtön egy komolyabb zakó, svédek elleni derbin zakó, a németek elleni találkozón kegyetlenül rezgett a léc, és rezgett a franciák ellen is. A gallok elleni meccset láttam, egész nyílt hoki volt, és igazából egy laikus, aki nem tudja, melyik csapat melyik, és mik az esélyek, simán hihette azt, hogy itt két egyenrangú együttes feszül egymásnak. A galloknak komoly helyzeteik voltak, és igen, lőttek 3 gólt. Volt 8-5-9 lövésük harmadonként, hasonlóan kontra hokit toltak mint amilyet mi fogunk. De ahogy én észrevettem, és követtem a lentebbi divíziók találkozóit, Mexikó, Izland, az egészen egzotikus országok találkozóit, ez a kontra hoki ez egy-két gólra mindig jó. Legyen egy válogatott bármilyen underdog, minden meccsen van 6-7 komoly helyzet, amikor igazából egy-egyben ugrik ki valaki, vagy nüanszokon múlik, hogy gól lesz, vagy nem lesz.

Amíg fociban pl. egy igazi underdognak van 1-2 kaput eltaláló lövése, az is minőségileg nulla, az is 1.85 körül fizet. Itt hokiban nekünk a jó csapatok ellen van 10-12 kaput eltaláló lövésünk, jobb esetben több, meg mellette legalább ennyi helyzet, ahol mondjuk a kulcspassz, a mák hiányzik.

Úgy vélem, a finnek simán nyernek, mert nekünk fogytán az erő, viszont az első harmadban akár még meccsben is lehetünk, mindhárom előző meccsünkön volt gól az első félidőben. Az első cseréknél, amikor még van erő, nem igazán jön ki a különbség csapatok között. De ha nem ütünk gólt az első harmadban, még akkor is marad kettő, egy-egy megugrás mindig benne van, szóval köszi, nekem kell az 1.89 a magyar gólra!

HAJRÁ MAGYAROK!

Magyarország - Finnország: Összes gól: Magyarország - rendes játékidõ - Felett/alatt tipp