Végéhez ér a magyar labdarúgó élvonal aktuális szezonja a 2022/23 -as, ahol zsinórban ötödik alkalommal gyűjtötte be a Ferencváros együttese a bajnoki címet, a kopasz orosz mesterrel immáron második alkalommal.

Kicsit vannak fenntartások az idei szezonnal is, mert játszi könnyedséggel, órási 18 pontos előnyről indítva a tavaszi szezont, kieresztve is nyertek a zöld sasok. És Fradi szurkolóként fura ezt leírni, nem is a bajnok meccsein láttam a legintenzívebb és vért meccseket, hanem a a tolnaiak, a Paks összecsapásain.

Bognár György tavaly a szezon végén elköszönt Paksról, ám az MTK -nál hamar kiderült nem jöttek a számításai, így egyből lecsaptak rá (bolondok lettek volna, ha nem, látva a Waltner alatt mutatott játékot.)

És lám egy mérkőzést leszámítva jöttek is az overek futószalagon. A bajnoki hajrára fordulva pedig érkezett egy nem várt betli sorozat. A Debrecen ellen 0-0, Mezőkövesden csúfos 1-6 és a Puskás elleni odahaza elért 0-2. Ezek után illik szépen búcsúzni, nincs mit védeni, menni kell előre, nincs a saját kezükben a sorsuk, a Zete pedig kupagyőzelemmel a zsebében készülhet a szurkolóinak futball fiesztát varázsolni.

Minden adott tehát a két oldalon, hogy a megszokott támadó jellegű futball mutassák, immáron különösebb tét nélkül (persze ott az esély a harmadik helyre, de amint említettem nem a saját kezükben a sorsuk, a támadást nem írhatja felül ezen esetben semmi).

2021 szeptemberétől nézve a két csapat rendre gól dús meccseket játszott, ahogy idén is, mivel utolsó forduló így csak erősebbnek érzem ezt a tippet!

Zalaegerszegi TE - Paksi SE: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp