Vasárnap kezdődött az izlandi első osztályú labdarúgó bajnokság rájátszása, melynek érdemi része szerdán le is zárulhat, amennyiben a városi rangadón az első helyezett Vikingur Reykjavík legyőzi a hatodik helyezett KR Reykjavík csapatát. A Vikingur győzelme esetén akkora pontelőnyre tehetne szert, mely a mezőny számára már behozhatatlan. Ezzel egy héten belül a kupagyőzelem mellé a bajnoki címet is sikerülne behúznia Arnar Gunnlaugsson csapatának. Ez még akkor is megsüvegelendő, ha nem éppen egy top liga top csapatáról beszélünk.
A fent leírtak után teljesen kézenfekvő lenne ide behúzni egy tükörsima hazai győzelmet, de "jobb félni mint megijedni" alapon én inkább maradok a góloknál. Ezzel bevonom a játékba a KR csapatát is, mert abban azért biztosak lehetünk, hogy Ők minden erőkülönbség ellenére nem feltartott kézzel érkeznek a Víkingsvöllur-ba. Arról már nem is szólva, hogy 3 gól esetén már nem veszíthet a tippünk, ha pedig elérik a csapatok a minimum 4 gólt, akkor még jobban is fizet a sima hazai 1-nél.
Úgy tűnik, hogy a válogatott meccsek miatti szünet semmilyen negatív hatással nem volt a hazai csapat lendületére, hisz semleges pályán a kupa döntőjében fölényes győzelmet arattak az Akureyri felett(3:1). A Birnir Ingason vezérelte támadószekció ismét hozta a tőlük várható hatékonyságot, melyre meglátásom szerint a mostani találkozón is számíthatunk. Viszont a védelmük megint kapott egy gólt és ez lassan már kezd tendenciává válni. De egy kapott gól csak erősíti a tippemet.
A Rúnar Kristinsson edzette vendégeknek nem volt ilyen gondjuk, hogy mindenféle lim-lom kupadöntőkkel foglalkozzanak, ezért Ők már hetek óta csak erre a városi derbire fókuszálhatnak. A tippem szempontjából ez nem egy hátrány, sőt vendéggól, vendéggólok esetén még sanszosabb, hogy zöldülhet a tipp. A kérdés már csak az, hogy képesek lehetnek-e a vendégek a gólszerzésre. Nos, én úgy gondolom, hogy igen. Abban biztosak lehetünk, hogy mindenféleképpen megpróbálnak belerondítani a pályaválasztók bajnoki fiesztájába.
A közelmúlt eredményei és a közelmúlt egymás elleni eredményei alapján nehezen tudom elképzelni, hogy ne szülessen a találkozón minimum 3 gól. Azzal pedig már nem veszíthetünk.