Az NBA-ben tendencia, hogy gyorsul a játék, többet kísérleteznek a csapatok, amihez mondjuk hozzájárul az is, hogy támadó pattanó szedése után már kevesebb ideje maradt támadást építeni a csapatoknak. A Lakers és a Portland sem kivétel, LeBron érkezése amúgy is alapjaiban rengette meg Kaliforniát, ahol mondjuk most inkább tűzvész van, mint földrengés. LBJ mellett érkezett McGee, aki eddig remekül játszik, ahogy rondóra sem lehet panasz, és Stephenson is belejön szép lassan. Utolsó 5 meccséből 4-et nyert az LAL, halad a felzárkózás rögös útján. Egyébként LBJ-vel meg az átalakult kerettel, a Lakers idén 7-tel dob többet mezőnyből kosárra, ez pedig nem pici ugrás, és tavaly sem volt lassú csapat. Jelenleg a Pistons mögött a 2. ilyen tekintetben, és a Portland sem rossz, 11. a ligában. Az oregoniak is tudtak 'javítani', Lillardék hárommal többet emelnek rá idén, mint az előző idényben. a legutóbbi meccsükön 114-110-ra a Lakers nyert, és ami fura, hogy a triplákkal végezte ki a Trailblezerst. Csak egy átlagot hoztak Kuzmáék, de az is elég volt. Viszont a Portland a triplák terén pocsék volt, a 35-ből csak hatot sikerült értékesíteni. Ez még a 20%-ot sem karcolta alulról, attól is bőven elmaradt. Így is lecsorogott 224 pont, ha csak egy átlagos triplázást hoz, egy 33% körül, máris 240 pont. De ez csak a triplázás, pl. a LAL büntetőből azon a meccsen csak 64%-ot hozott, a 25-ből csak 16 ment a helyére. Azért az csapat szinten pocsék, bár az is igaz, hogy ebben nem a Lakers a legjobb a ligában, de azért ennél jobb. A pontok mellett szólhat, hogy Harklesst kivéve mindkét roster teljes, és 12-én játszott utoljára mindkét együttes, szó nincs B2B meccsről. A tippem, hogy igazi nyugati adok-kapok lesz, ehhez pedig még csak extra sem kell mindkét csapattól.

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers: Pontok száma - Hosszabbítással - Felett/alatt tipp