A Bayern München labdarúgócsapata akár már vasárnap bebiztosíthatja sorozatban hatodik, összességében pedig 28. bajnoki címét a Bundesliga 27. fordulójában, igaz, ehhez az üldöző Schalke 04 pontvesztésére is szüksége lenne.

A második helyen álló gelsenkircheni alakulat viszont sorozatban aratott négy győzelem után szombaton a bennmaradásért küzdő Wolfsburg vendége lesz, így - ha a papírforma érvényesül - másnap Lipcsében még nem az első hely bebiztosításáért lépnek pályára a Bajnokok Ligájában negyeddöntős bajorok. A két csapat között jelenleg húsz pont a különbség, s ennek 22-re kellene nőnie ahhoz, hogy behozhatatlan legyen a Bayern előnye.
A címvédő gárda mindesetre elképesztő formában van, ugyanis legutóbb november 25-én kapott ki a Borussia Mönchengladbach vendégeként, azóta húsz tétmérkőzésen 19 győzelmet aratott egyetlen döntetlen mellett, így Gulácsi Péterre, az RB Leipzig kapusára nehéz 90 perc vár.
A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Szalai Ádámot foglalkoztató és a nemzetközi kupaszereplésért küzdő Hoffenheim a Mönchengladbach vendége lesz, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC rossz sorozatát szeretné megtörni a bennmaradásért harcoló Hamburger SV vendégeként, ugyanis legutóbbi négy bajnokiján nyeretlen maradt, ráadásul gólt sem szerzett.

Robert Lewandowski 001

Robert Lewandowski (Fotó: CosminIftode / Shutterstock.com)

Bundesliga, 27. forduló:

péntek:

Freiburg-VfB Stuttgart 20.30    2.60  3.142   .98

szombat:

Augsburg-Werder Bremen 15:30   2.42  3.32   3.09
Eintracht Frankfurt-Mainz 15:30   1.65  3.86  5.82
Hamburger SV-Hertha BSC 15:30   2.53  3.07  3.13
Borussia Mönchengladbach-Hoffenheim 15.30  2.72  3.52  2.57
VfL Wolfsburg-Schalke 04 18.30   3.65 3.30 2.16

vasárnap:

Borussia Dortmund-Hannover 96 13.30   1.43  4.89  7.29
1. FC Köln-Bayer Leverkusen 15.30  4.53  3.90  1.78
RB Leipzig-Bayern München 18.00   5.64  4.23  1.60

 Az állás:
 1. Bayern München   26   65-18   66 pont
 2. Schalke 04       26   40-30   46
 3. Dortmund         26   53-33   45
 4. Leverkusen       26   47-33   44
 5. Frankfurt        26   35-30   42
 6. Leipzig          26   38-34   40
 7. Hoffenheim       26   43-38   38
 8. Augsburg         26   36-33   35
 9. Mönchengladbach  26   33-39   35
10. Stuttgart        26   23-29   34
11. Hertha BSC       26   30-31   32
12. Hannover         26   33-38   32
13. Bremen           26   27-31   30
14. Freiburg         26   25-42   30
15. Wolfsburg        26   28-36   25
16. Mainz 05         26   29-43   25
17. Hamburg          26   18-41   18
18. Köln             26   25-49   17

(forrás: MTI)