Az előző idényben ezüstérmes Tottenham Hotspur elleni fővárosi rangadón javíthat a szezont vereséggel kezdő, címvédő Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.

Antonio Conte vezetőedző együttesére nem vár könnyű feladat vasárnap délután, hiszen amíg londoni riválisa magabiztos győzelemmel kezdte az új évadot, addig a Kékek 3-0-s hátrányban is voltak a Burnley elleni idénynyitón, amelyen végül pont nélkül maradtak (2-3).
Az olasz szakembernek öt alapemberét is nélkülöznie kell: az első fordulóban kiállított Cesc Fabregasra és Gary Cahillre eltiltás, Eden Hazard-ra és Pedróra sérülés miatt nem számíthat, míg Diego Costa - csütörtöki bejelentése szerint - tulajdonképpen már az Atlético Madrid játékosának tekinthető, így szinte biztosan nem játszik a vasárnapi összecsapáson.

Fabregas-Cesc-Chelsea-019

Cesc Fabregas. Fotó: Vlad1988/Shutterstock.com

A túloldalon minden kulcsember egészséges, így Mauricio Pochettino a lehető legerősebb összeállításban küldheti ki a Wembley Stadion gyepére együttesét. A Tottenhamnek - amely állandó otthona, a White Hart Lane újjáépítése miatt játszik a legendás arénában - nem ez lesz az első mérkőzése ideiglenes otthonában, hiszen az előző idényben az Európa Liga-találkozóit már ott rendezte.
A fordulót a listavezető Manchester United walesi vendégjátéka nyitja szombat kora délután: José Mourinho edző együttese meggyőző sikerrel kezdte a szezont, és most is jó esélye van a három pont begyűjtésére, ugyanis ellenfele, a Swansea City a hét közepén 45 millió font ellenében eladta legjobbját, az izlandi Gylfi Sigurdssont az Evertonnak.
A kisebbik liverpooli együttes is rangadót játszik, hétfő este a forduló zárómeccsén a szezont hozzá hasonlóan győzelemmel kezdő Manchester Citynél vendégeskedik.
Az első körben a Watford ellen az utolsó másodpercekben pontokat veszítő Liverpool a Crystal Palace-t fogadja, míg az Arsenal ezúttal a Stoke City vendége lesz.

Premier League, 2. forduló:

szombat:

Swansea City-Manchester United 13.30
Bournemouth-Watford 16.00
Burnley-West Bromwich Albion 16.00
Leicester City-Brighton 16.00
Liverpool-Crystal Palace 16.00
Southampton-West Ham United 16.00
Stoke City-Arsenal 18.30

vasárnap:

Huddersfield-Newcastle United 14.30
Tottenham Hotspur-Chelsea 17.00

hétfő:

Manchester City-Everton 21.00

 Az állás:
 1. Manchester United    1  4-0  3 pont
 2. Huddersfield         1  3-0  3
 3. Manchester City      1  2-0  3
    Tottenham Hotspur    1  2-0  3
 5. Arsenal              1  4-3  3
 6. Burnley              1  3-2  3
 7. Everton              1  1-0  3
    West Bromwich Albion 1  1-0  3
 9. Liverpool            1  3-3  1
    Watford              1  3-3  1
11. Southampton          1  0-0  1
    Swansea City         1  0-0  1
13. Leicester City       1  3-4  0
14. Chelsea              1  2-3  0
15. Stoke City           1  0-1  0
    Bournemouth          1  0-1  0
17. Newcastle United     1  0-2  0    
    Brighton             1  0-2  0    
19. Crystal Palace       1  0-3  0    
20. West Ham United      1  0-4  0

(forrás: MTI)

Szorzók a hétvégi mérkőzésekre:

Szombat:

13:30   Swansea - Manchester United   9.05   4.59   1.35
16:00   Bournemouth - Watford   1.94   3.44   3.81
16:00   Burnley - West Bromwich   2.49   3.05   3.00
16:00   Leicester - Brighton   1.73   3.59   4.75
16:00   Liverpool - Crystal Palace   1.33   5.04   8.55
16:00   Southampton - West Ham   1.67   3.74   4.96
18:30   Stoke - Arsenal   4.60   3.73   1.72

Vasárnap:

14:30   Huddersfield - Newcastle   2.35   3.19   3.05
17:00   Tottenham - Chelsea   2.03   3.40   3.56