Agresszív ellenfélre számít Supka Attila, a nyáron hat új futballistát igazoló Budapest Honvéd vezetőedzője, akinek csapata a macedón Rabotnicki együttesével játszik az Európa Liga selejtezőjében.

Supka Attila (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

A kispesti klub szakvezetője a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy sikerült megfelelően feltérképezniük a riválist, amely ellen szerdán délután 17.30-tól Szkopjében játsszák a párharc első felvonását.

 

"A Rabotnicki egy fiatal, agresszív együttes, három-négy tapasztalt játékossal kiegészítve, amely sok futásra építi a játékát" - fogalmazott Supka. Úgy gondolja, ha az idegenbeli találkozón sikerül megvalósítaniuk az elképzelésüket, akkor meglephetik ellenfelüket és olyan eredményt érhetnek el, hogy a jövő heti, hazai visszavágón ki tudják harcolni a továbbjutást.

 

Mint elhangzott, a Bp. Honvéd eddig hat új labdarúgót igazolt: a védelembe a Ferencvárostól Batik Bence, a horvát Dino Skvorc és a nigériai Eke Uzoma érkezett, a középpályára pedig a guineai Fousseni N'Ganon Bamba, valamint Nyíregyházáról Holdampf Gergő jött. Több mint egy évtized után a rutinos, 42-szeres válogatott játékos, Vadócz Krisztián is visszatért a kispestiekhez.

A Honvéd szakvezetője kiemelte: az Európa Liga első körében elsősorban a brazil Danilótól várja, hogy pótolja a nyáron távozott két gólerős csatárt, Davide Lanzafamét és Eppel Mártont, de reméli, hogy támadásban a középpályások is aktívabbak lesznek. 

Hozzátette: az új játékosokkal a csapat védelme és középpályája erősebb lett, azonban szeretnének még egy vagy két minőségi befejező csatárt igazolni, akik esetleg már az Európa Liga-selejtező következő fordulójában csatlakozhatnak a csapathoz, amikor azeri vagy luxemburgi ellenfél várhat a Honvédra.

Supka megemlítette, a következő szezonban az lesz a cél, hogy a csapat ismét nemzetközi kupaindulásra jogosító helyen végezzen a hazai bajnokságban, illetve a Magyar Kupában.

Szóba került, hogy egy korábbi büntetés miatt a Honvéd a Rabotnicki elleni visszavágót zárt kapuk mögött lesz kénytelen lejátszani.

George F. Hemingway klubtulajdonos bejelentette, hogy a klub 2023-ig meghosszabbította szerződését a Macron sportruházati céggel, s a csapat a következő bajnokság hazai mérkőzésein piros-fehér mezben és fekete nadrágban, az idegenbeli találkozókon pedig fekete mezben és piros nadrágban játszik majd, s lesz egy tartalék sárga szerelés is arra az esetre, ha a valamilyen okból a másik kettőt nem használhatják.

Szorzók az Európa Liga selejtezők szerdai játéknapjára:

15:30 Banants Yerevan (Arm) - FK Sarajevo (Bih) 3.83 3.40 1.90
17:30 Rabotnicki (Mac) - Honvéd (Hun)                 2.90 3.26 2.33
17:45 Vaduz (Lie) - Levski (Bul)                                4.26 3.40 1.81
18:00 Fola (Lux) - Prishtina (Kos)                            2.09 3.33 3.25
20:45 Glenavon (Nir) - Molde (Nor)                         10.38 5.70 1.24

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018-07-10, 05:45

Fogadj ITT a mérkőzésekre!

Forrás: mti.hu