Nagy rangadó van előkészületben az angol másodosztályban, az első helyen álló Leeds, a második helyezett Norwich Cityt fogadja az Ellen Road-on szombaton.

A tét hatalmas, mivel a vendégcsapat sikere pontegyenlőséget jelentene a ranglistán és az első helyet biztosítaná nekik a fölényes gólarányuk miatt. Sorsdöntőnek bizonyulhat ez a hétvége a feljutás harcában.

február 02., szombat

A focirajongóknak más rangadók is biztosítottak a héten, hiszen a Copa del Rey negyeddöntőiben a Barcelona a Sevillával csap össze és két gólos hátrányt kell ledolgoznia a katalán csapatnak a visszavágón. Előzőleg, a bajnokságban a Camp Nouban sikerült a Barcelonának egy 4-2-es győzelmet kivívnia, de ez alkalommal ez az eredmény sem lenne elegendő a továbbjutáshoz, hiszen a idegenben rúgott gólok száma is számításba jönne.

Szintén a negyeddöntők szakaszához érkezett a Coppa Italia is, amelynek egyik izgalmas mérkőzése a Inter - Lazio összecsapás lesz. Amennyiben az Inter győz, akkor milánói rangadó lesz az elődöntőben mivel az AC Milan 2-0-ás sikerével a Napoli ellen megszerezte a továbbjutást.

Ugyancsak az e heti műsorprogramban van PDC Masters Darts, World Grand Prix Snooker, NHL, és a Worcester Warriors - Wasps rögbi-rangadó a Premiershipben.

Kiemelt események:

január 30., szerda

január 31., csütörtök

február 02., szombat

február 03., vasárnap

február 05., kedd

Az élő közvetítés szolgáltatás használatához a fogadószámládon pénznek kell szerepelnie vagy le kellett adnod egy fogadást az elmúlt 24 órában. Földrajzi korlátozások lehetnek érvényben bizonyos közvetítésekre.

  Fogadj és nézd élőben!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.01.30. (11:14).