Serena Williamsnak a Roland Garroson viselt ruhája hatalmas szóbeszédet gerjesztett.

Az amerikai játékosnak képregényekre emlékeztető szerelése egyeseknek tetszett, másoknak pedig nem. Mindenesetre, a közösségi médiában hatalmas port kavart. A párizsi torna hivatalos álláspontja a témával kapcsolatosan az lett, hogy nem volt a legszerencsésebb választás és a jövőben elkérik majd előre a ruhagyártó cégek Roland Garrosra megálmodott mezeknek terveit. Ha arra gondolunk, hogy a tenisz mennyire hagyománykedvelő sportág, akkor nem is csoda ez a hivatalos álláspont, mert lehet, hogy kissé túl merész választás volt Serenától. Persze, ez nagyon is szubjektív téma, amit lehet sokat osztani és szorozni. Aki úgy gondolja, hogy a sportág visszafogottabb megjelenést igényel az ellenezni fogja, viszont akinek nincsenek visszatartásai a játékosok testi felépítésének nem annyira burkolt látványával az nem fogja ellenezni ezután sem.

Serena Williams (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

A Nike reakciója rövid de lényegre törő volt: "Elveheted egy szuperhős kosztümjét, de erejét nem." Serena meze Cincinnatiban már nem volt annyira szenzációs, de az eddigi előrejelzések szerint New Yorkban, ahol egyik fő esélyesként indul a torna megnyerésére (6.00), valami különlegessel készül a reflektorfénybe kerülni. Azért a tornagyőzelem nehezebb lesz sokkal mint eddig, a harmadik fordulóban akár Venusal is találkozhat és nagy a valószínűsége annak, hogy majd ezután ha továbbjut a világelső Simona Haleppel kell játszania a negyedik körben. Addig is, első ellenfelénél, Magda Linettenél jóval esélyesebb a továbbjutásra (1.15), viszont nem meggyőző játékformája eredményezhet egy nagy meglepetést már a torna kezdetén (5.80).

Speciális fogadási lehetőségek Serena Williams US Open menetelését illetően:

  • 1.-4. forduló:             1.60
  • Negyeddöntő:          7.00
  • Elődöntő:                  9.00
  • Második helyezett: 10.00
  • Nyertes:                    6.00


Fogadj a Us Openre!

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.08.27. (11:25)

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org