A Barcelonától elszenvedett pofon és az ezt követő edzőcsere után, a spanyol fővárosi csapat az elvárt színvonalon vágyik végre játszani a Valladolid ellen.

A hétvégén olyan játékosok szereplései teszik vonzóvá az eseménykínálatot, mint Neymar, Insigne, Icardi, Bale, Ronaldo, Suarez vagy éppen Messi.

Európa legnagyobb bajnokságainak látványos összecsapásai mellett, az angol Championship is izgalmas rangadóra készül. Szombaton a Stoke City, a Middlesbrough csapatát fogadja, és a ranglistán első helyezett Sheffield United csapatától kilenc pontos lemaradását csökkentené nagy örömmel. A Middlesbrough nyugodtabban várja a mérkőzést, hiszen a harmadik helyen áll két pont távolságnyira az első helytől.

Az Inter Milan, Real Madrid, Lyon, Roma, Juventus és a Barcelona csapatok nevei szintén a szombati program címlapján vannak, de ne engedjük a pénteki napot se, hogy elkerülje figyelmünket. A PSG és a Napoli is pályára fognak lépni és mindkettőjüktől elvárt a három pont megszerzése.

Kiemelt események:

november 02., péntek

november 03., szombat


Az élő közvetítés szolgáltatás használatához a fogadószámládon pénznek kell szerepelnie vagy le kellett adnod egy fogadást az elmúlt 24 órában. Földrajzi korlátozások lehetnek érvényben bizonyos közvetítésekre.

  Fogadj és nézd élőben!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.11.01. (12:58).