Tavaly április óta a Sportradar Integrity Services 1100 gyanús meccset észlelt - 655 -öt csak a 2021-es év első kilenc hónapjában. Andreas Krannich ügyvezető igazgató szerint olyan ez, mint a rákos megbetegedés, és a jelenség egyre csak nő.

A Sportradar Integrity Services, az újonnan jegyzett sportadat-szakértő korrupcióellenes ága komoly problémát fedezett fel a fogadási szektorban. Az elmúlt 18 hónap során az általuk használt fogadás -ellenőrző rendszer, a Universal Fraud Detection System (UFDS) gyanús tevékenységet észlelt 12 sportágban, a világ 70 országában.

A Sportradar közleménye szerint a labdarúgás van kitéve leginkább a manipulációs kockázatnak, 2021-ben több mint 500 mérkőzésnél észleltek furcsaságot a sportágban és ennek több mint 40% -a harmadosztályú és annál alacsonyabb szintű versenyekből származik.

Andreas Krannich, a Sportradar Integrity Services ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy tűzbe teszi a kezét azért a kijelentéséért, hogy 655 mérkőzés fogadási célból lett bundázva és hozzátette, hogy a szervezet 2004-es indulása óta soha nem volt egy „hamis pozitív” eset, azaz mindig beigazolódtak a gyanúk. Valójában leginkább az a tény aggasztó  számára, hogy ezek a manipulációk nincsenek észlelve.

"110% -ig biztosak vagyunk abban, hogy fogadás céljából manipulálják őket" - tette hozzá Krannich.

Globális fenyegetés

Szerinte ez az egész a világjárvány következménye.

"Ez a bundázás rákos megbetegedésként terjed és olyan sportágakat érint, amelyek a múltban soha vagy csak ritkán estek csalók kereszttüzébe. Mindig van hova fejlődni, de sajnos nem mindegyik esetet követik nyomon vagy vizsgálják ki" -magyarázta. „Legalább egy annyi kijelenthető, hogy ha a sportvezető testület, az állami hatóságok vagy a rendőrség intézkednek, akkor eredményesen küzdhetnek ellene.”

Krannich, aki 2008 óta dolgozik a Sportradarnál, erős törzskönyvvel rendelkezik az integritás területén. Korábban a Német Labdarúgó Szövetségnél (DFB) és a Bundesligánál is dolgozott. Ott töltött ideje alatt ő volt felelős az integritási program létrehozásáért és irányításáért, az egyik legnagyobb focihoz kapcsolódó korrupciós eset, a Hoyzer-ügy árnyékában (Robert Hoyzer játékvezető elismerte, hogy több mérkőzést manipulált a 2. Bundesligában, a német kupában, valamint a harmadosztályban is).

A Sportradar Integrity Services élén Krannich és csapata több mint 400 fegyelmi szankciót és 36 sikeres büntető ítéletet támogatott és vitt véghez, valamint hat csalással kapcsolatos döntésében vett részt.

A labdarúgást különösen veszélyeztetettnek tekinti, kiemelve az alsó ligás orosz és brazil meccseket, valamint egyre több bizonyítékot találnak az esporton belüli manipulációkra is.

"Thaiföldön közel húsz kosárlabda mérkőzés érintett, olyan ez mint a forrásban levő víz - a buborékok hirtelen felbukkannak egy olyan területen, ahol még soha nem volt probléma”- nyilatkozta Krannich.

A bundázás komoly változáson megy keresztül

Tavaly, amikor az embereket az otthonaikba zárták, a világ az online térbe költözött, és ez érvényes a bundázásra is. Krannich szerint a sportolók, játékvezetők és csapatok elérése nehéz volt eddig, de a digitális csatornák ezt érzékelhetően megkönnyítették.

„Ha fejlődési szempontból nézzük, a Covid egyik fejleménye, hogy megtanultuk, hogyan kell professzionálisan kommunikálni a digitális szférában” - magyarázza. „Ez a csalás biznisz számára is előnyt jelent. Annak a ténynek köszönhetően, hogy az emberek hozzászoktak a digitális csatornákon keresztüli kommunikációhoz, ami a sportra gyakorolt negatív kereskedelmi hatásokkal párosul - egyfajta Eldorádó jött létre a bundázók számára -, a játékosok, a játékvezetők és még a klubok is sebezhetőek, mert nincsenek meg ugyanazok az anyagi lehetőségeik, alapjaik, amelyekből korábban gazdálkodhattak. Ez nagyban megkönnyíti a megközelítésüket. A szervezett bűnözői csoportok aktiválhatják vagy leállíthatják a sportolókat, a játékvezetőket - akár teljes csapatokat is”.

Egyes sportágakra, mint például a focira is pénzügyi nyomás nehezedik, ennek eredménye a nagyobb  klubok eladósodása és kulcsszereplők elvesztése, így lehetőségek teremnek bundázásra az adminisztráció terén is.

„Voltak olyan úgynevezett befektetők, akik felkeresték a pénzügyi problémákkal küszködő klubokat”- mondja Krannich. „Megkeresik a klubokat, és azt mondják enyhítünk az anyagi nyomáson, behozunk egy kereskedelmi menedzsert, csapatmenedzsert és néhány játékost. De nem csak a fociban van ilyen, ugyanez történik kosárlabda terén is és ez a tendencia egyre erősödik.”

A pénzügyi nyomás befolyásolja a jelenlegi integritási struktúrákat, a klubok és a ligák csökkentik a költségvetést, ezzel gyengítve a biztonsági hálót. Míg egyesek megőrizték integritásukat és a doppingellenes ellenőrzéseket, mások ezeket is visszafogták.

Ez arra késztette a Sportradart, hogy ingyen kínálja fel a fogadás ellenőrző rendszert, a “Universal Fraud Detection System (UFDS)”-et a sportszövetségeknek, ligáknak valamint az állami hatóságoknak. Krannich hangsúlyozza, hogy a döntés mögött nincs semmilyen fajta „rejtett hátsó szándék”.

„Ez valójában egy ingyenes szolgáltatás”-mondja. "Olyan mint egy vészjelző egy háznál - minden ajtóra, ablakra, a pincére, betörésekre és tüzekre."

Reméli, hogy a riasztórendszer soha nem szólal meg, mert az azt jelentené, hogy a szóban forgó sportág nem érintett. De ha mégis, akkor a szervezet legalább tisztában lesz egy problémával, és tanácsokat kaphat a nyomon követéshez. Ez történhet egy Sportradar által végzett nyomozással, vagy közvetlenül a rendőrséggel és a bűnüldöző szervekkel való együttműködés során.

„Ez nem egy kereskedelmi fogás. Látván a sportra nehezedő anyagi megterhelést, csak azt szeretnénk megakadályozni, hogy a nehézségek miatt figyelmen kívül hagyják a bundázási ügyeket. ”

A tilalom soha nem megoldás

Annak biztosításával, hogy az integritás felügyeleti megoldások ingyenesen elérhetők legyenek, a cél az lenne, hogy leszámoljanak az egyes piacokon tett erőfeszítésekkel, amelyekkel az alacsonyabb ligákra vonatkozó fogadásokat szeretnék betiltani. Krannich kijelentette: „A tilalom soha nem működik.”

„Digitális környezetben élünk, és a következő fogadási ajánlat mindössze maximum két kattintásra van” - mondja. „Ha megpróbálod bevezetni a tilalmat, ezek a tevékenységek mérföldekkel áthágják majd az illegalitás határát. A súlyos következmények egyike, hogy teljesen hiányzik majd a végrehajtás és a felügyelet az integritás fenntartása érdekében. Feketepiacok jönnek létre. ”

Szerinte ez nem egy etikai vita, hanem inkább egy logikus lépés: ha valamit nem lehet betiltani, azt jól szabályozott és ellenőrzött módon kell felajánlani és fenntartani. Rámutat szülőhazájára, Németországra, ahol bizonyos élő piacokra (pl. szögletekre, illetve szabálytalanságok számára) való fogadás tilos, mivel könnyen manipulálható.

„Ha megpróbáljuk megérteni a piacot, ahol egy mérkőzést manipulálnak, akkor észrevehetjük, hogy három áldozat van: a szurkoló, akit becsapnak, a sport, amely elveszti hitelességét, és a fogadóiroda, aki pénzt veszít. A fogadóirodáknak eredendően érdeke, hogy ne kerüljenek a bundázók csapdájába” - folytatja Krannich.

“Az irodák nagyon jók a kockázatkezelésben. Ugyanakkor, ha egy mérkőzést próbálnál manipulálni, fontos lenne számodra a bevételeid optimalizálása. Mindig öt, hat ember vesz részt a kockázatkezelésben, tehát nagy tartalékokkal kell rendelkezned. Inkább fogadnál sarokrúgásokra, ahol 50 angol fontos tétet tehetsz vagy foglalkoznál teljes játékidős fogadásokkal, ahol több ezres lehet a tét?”

Ugyanezt hangsúlyozza a holland Asser Institutethat-al együttműködésben végzett kutatás is, amely a Sportradar által azonosított bundázási eseteket elemezte. A fogadások többsége 1X2, hendikep, valamint alatt/fölött típusokra volt elhelyezve. A szervezett bűnözés ebből a három piacból szerez pénzt.

A szögletekre, kártyákra és szabálytalanságokra vonatkozó fogadások szerinte egyszerűen „marketing fogadások”. A rendőrség ezen piacok manipulálását „zsebtolvajlásnak” is nevezi a manipuláció más, nagyobb méreteket öltő formáihoz képest.

Lényegében, ha elméletileg etikai szempontból meg is lehetne oldani a tilalmat, az amúgy sem lenne hatékony megoldás. Csak tökéletlen piacokat, rossz árakat generálna, fogyasztóvédelem nélkül és maffiaszerkezetek kialakulásával.

A tiltások eredményeként a bundázók offshore cégeknél kötött fogadásokra szakosodnak. Ilyenkor a gyanús tevékenységet vizsgálni kívánó hatóságok nem tudnak a helyileg szabályozott fogadóirodákkal együttműködni, akik egyébként hajlandóak lennének erre. Egy ilyen tiltás nem vezet semmire a felek tehetetlensége miatt.

Tilalmak helyett csak a gondos és következetes ellenőrzés fogja megóvni a sportot a korrupciótól. A bundázók soha nem fognak eltűnni.

„Ez egy globális méretű fenyegetés” - mondja Krannich. „Szándékosan használom a rák metaforáját, világszerte elterjedt. ”

Forrás: igamingbusiness.com

Borítókép: Sportfogadás.org/Shutterstock.com