A Mutua Madrid Open Virtual Pro új értelmet fog adni a tenisz élményének úgy a teniszezőknek, mint a rajongóknak egyaránt.

A példanélküli esemény lehetőséget fog adni arra, hogy a játékosok az otthonaikból virtuálisan harcoljanak a spanyol tenisztornán. A verseny április 27-e és 30-a között fog lezajlani és nem babra fog menni a játék. Úgy a női, mint a férfi versenyek győztesei 150 ezer eurós összeget fognak nyerni, amelyből belátásuk szerint adományozhatnak majd a nehezebb pénzügyi helyzetben lévő játékosok számára.

A versenytáblák 16 játékosból fognak állni és ezek négy-négy csoportra lesznek felosztva. A csoportok első két helyezettjei a negyeddöntőkbe fognak jutni, ahol már kieső jellegűek lesznek az összecsapások. A meccsek a Nacon kiadó által forgalmazott Tennis World Tour játékon fognak lezajlani. A rajongók is bekapcsolódhatnak, mert a mérkőzések közvetítve lesznek a televízióban és a világhálón is. Elemzésekkel és interjúkkal fog kiegészülni ez az új és egyedi esemény. A résztvevők nevét nemsokára fogják bejelenteni.