Ha kimondott salakszakértőket akarunk említeni, akkor Hugo Dellien és Pedro Cachin kiváló példák, hiszen alig játszanak más típusú borításokon.

Hugo Dellien 007
Hugo Dellien már kikapott Cachintól egyszer Cordobában (Fotó: Janet McIntyre/Shutterstock.com)

Mindketten szinte kizárólag csak a szemcsés borításon szerepelnek és ez meg is látszik eddigi eredményeiken. Bár egyikük sem rendelkezik még ATP bajnoki címmel, Challenger és ITF szinten számos salakon elért sikerekben volt már részük. A bolíviai Dellien (ATP 138.) egy meccset sem nyert az ausztráliai idénykezdés alkalmával, de rögtön vissza is tért a számára otthonosabb játékfelületre a Concepcionban zajlott Challenger-tornára, ahol Federico Coria állította meg az elődöntőben. Az e heti tornán való részvétele a selejtezőkben kezdődött, ahol két döntő szettes meccset kellett megnyernie. Annak ellenére, hogy argentin ellenfelének, Cachinnak jobb a világranglistás helyezése (ATP 66.), ő már október óta sorozatban veszíti el meccseit.

Ennek az eredménytelenségnek vetne véget a salakra való visszatérése alkalmával, viszont a bukmékerek oddsaira valószínűleg ez a hullámvölgy is rányomta bélyegét. Hugo és Pedro négy alkalommal csaptak már össze és minden mérkőzésük a lassú játékfelületen zajlott. A jelenlegi állás 2-2 és felváltva nyerték meccseiket. Legutóbb Dellien győzött Santiagoban 2022-ben és csak ez az egy meccsük igényelt harmadik játszmát. Három évvel ezelőtt Cordobában is összemérték tudásuk, akkor Cachin 6-1, 6-1-re nyert. Az argentin játékos hosszas vereségsorozata nyilván nem túl biztató, de kudarcait mind a kemény borításon szenvedte el, emellett nem kell átsiklani afelett, hogy Dellein többet játszott az utóbbi időben és a két döntő szettes selejtező meghatározó tényező lehet egy már a sikerre nagyon kiéhezett Cachinnal szemben.

február 08., szerda

Tipp Szett hendikeppel Cachin, Pedro +1.5 @ 1.58

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org. A cikkben közölt oddsok a(z) Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2023 február 8. 6:34 UTC.