Nem akárhogyan állt talpra Christian Harrison a rengeteg sérülése után.

Christian Harrison (Fotó: Armando Serralde / Shutterstock.com)

A világranglistán 789. helyét elfoglaló, huszonhat éves játékos az idénykezdő tornáig csak két ATP-meccset sikerült megnyernie egész pályafutása alatt. Ezt a mutatóját pár nap alatt átszárnyalta, mivel Delray Beachben három mérkőzést nyert egymás után és első elődöntőjét játszhatja. Az amerikai teniszező még egy szettet sem veszített, annak ellenére, hogy a torna első kiemeltjével, Cristian Garinnal is összecsapott a második fordulóban. A negyeddöntőben azt a Gianluca Magert győzte le, aki az első körben testvérét, Ryan Harrisont búcsúztatta. Christianról tudni kell, hogy nagyon jól érzi magát az amerikai kemény borításokon, amelyeken már több ITF-tornát nyert.

A döntőbe jutásért viszont egy nehéz kihívást kell teljesítenie, mivel a háló túloldalán a huszonhárom éves, lengyel Hubert Hurkacz (ATP 35.) fog állni. Ő sem veszített még játszmát az eddigi két meccse alatt, legyőzöttei Daniel Elahi Galan Riveros és Roberto Quiroz voltak. Az augusztusi újrakezdés óta Hubert legjobb eredménye a kölni negyeddöntője volt, viszont nem szabad elfelejteni, hogy ATP-tornagyőztes és bajnoki címét ugyancsak kemény borításon szerezte 2019-ben Winston-Salemben. Hurkacz hatalmas favorit, de Harrisonnak nagyon ment a játéka mostanáig, ezért nagy lesz az érdeklődés a meccs iránt.

Néhány fogadási lehetőség

Fogadás szettre 2-0 @ 8.00
Fogadás szettre 2-1 @ 8.00
Fogadás szettre 0-2 @ 1.76
Fogadás szettre 1-2 @ 3.85
Szett hendikeppel Harrison, Christian +1.5 @ 2.05
Szett hendikeppel Hurkacz, Hubert -1.5 @ 1.76
Játék hendikeppel Harrison, Christian +4.5 @ 1.76
Játék hendikeppel Hurkacz, Hubert -4.5 @ 2.04
Játék hendikeppel Hurkacz, Hubert -5.5 @ 3.20
Játékok száma Alatt 19.5 @ 2.55
Játékok száma Felett 19.5 @ 1.50
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.46
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.70

Fogadj itt!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.01.12. (10:14).