Stan Wawrinka és Andy Murray első körös eastbournei összecsapása a nap fénypontja.

Rettentően furcsa, hogy egy torna ilyen korai szakaszában zajlik a mérkőzés, de a hosszas sérülések nem kímélték a játékosok világranglistán való helyezésüket, és ezáltal a sorsolás iróniájának lett ez az eredménye. Wawrinka jelenleg 225. helyen áll, Murray pedig a 156. Habár Stan is inkább veszít mint nyer visszatérése óta, de Murray különösen bosszankodhat a sorshúzásért, mert ez a második torna amelyen indul és miután Kyrgiosal játszott Londonban, most újra kemény ellenfél várja az első fordulóban. Mindkét játékosnak nagy szüksége lenne minél több hivatalos meccset játszania, hiszen hamarosan rajtol a Wimbledon és nincs sok idő tűrhető játékformába visszazökkenni.

Stanislas Wawrinka (Fotó: Belish / Shutterstock.com)

A papírforma 1.57-s szorzóval Murrayt tartja esélyesebbnek, Stan győzelmét 2.40-s szorzóval illették a bukik. Talán Andy jó helytállása és játszmagyőzelme Kyrgios ellen hatással volt a bukikra. Annak ellenére, hogy 18 alkalommal játszottak egymás ellen, amelyből 11 meccset nyert Andy és 7-t Stan, most a statisztika nem feltétlenül vehető figyelemben, hiszen két sérülésből felépülő játékosról van szó, így a pillanatnyilag kifogott játékforma nagyobb szerephez jut. 

Kiemelt hétfői meccsek a füves borítású tornákról:

  • Mikhail Youzhny - Robin Haase: 1.95 - 1.86
  • Dominika Cibulkova - Ekaterina Makarova: 1.96 - 1.84
  • Anastasia Pavlyuchenkova - Karolina Pliskova: 3.55 - 1.30
  • Agnieszka Radwanska - Babos Tímea: 1.76 - 2.06
  • Caroline Wozniacki - Camila Giorgi: 1.48 - 2.65

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.