A férfi tenisz-világbajnokság még egyszer Londonban gyűjti össze a szezon legjobb nyolc játékosát.

A londoni O2 Aréna (Fotó: PROMA1 / Shutterstock.com)

Idén búcsúzunk az O2 Arénától, mert London átpasszolja 2021-ben a házigazda stafétáját Torinónak. Nem egy megszokott idény volt az idei, de megvoltak a maga rendkívüli pillanatai. Csak három Grand Slam zajlott le és a US Openen egy új Grand-Slam-győztest ünnepelt a teniszvilág, ami már 2014 óta nem történt meg a férfi mezőnyben.

Az év elején az Australian Opent Novak Djokovic nyerte, aki immár hatodik alkalommal zárja világelsőként az évet, ami az jelenti, hogy egyenlítette Pete Sampras rekordját. A szerb vezeti az idei sort. Az újrakezdés után a new yorki rangos tornán Dominic Thiem lett a bajnok, akinek végre teljesült az álma és Grand Slam-győztesnek vallhatja magát. Az osztrák a harmadik helyről jutott ki a vb-re. Az idény őszi részében Rafael Nadal ismét behúzta (immár 13-jára) a Roland Garrost és ezzel a huszadik Grand Slam-sikerét szerezte meg. A spanyol így a második helyről jutott ki az évzáró tornára, amelyet még sosem nyert meg. Minden bizonnyal, az említett három játékos indulhat a legnagyobb reményekkel, de a másik öt játékos nem fog félreállni főleg, hogy az utóbbi években váratlan világbajnokokat avattak (2017-ben Grigor Dimitrov, 2018-ban Alexander Zverev, a tavaly pedig Stefanos Tsitsipas). A mezőny többi tagja is ismeri ezt a tényt és ezért még jobban érezhetik, hogy van esélyük nyerni.

Stefanos Tsitsipas (Fotó: ReflectedLight / Shutterstock.com)

A negyedik kijutó Daniil Medvedev, aki pár napja nyerte a párizsi Masterset, ami az idei első tornagyőzelmének számít. Őt követi a címvédő Stefanos Tsitsipas. A görög idén csak Marseilleben győzedelmeskedett. Továbbá egy olyan játékos következik, aki szintén már nyerte a tornát. Mint említve volt, Alexander Zverev két éve lett Londonban bajnok. Idén két tornát nyert Kölnben és fájdalmasan közel került az első Grand Slam-sikeréhez, de 2-0-ás szettarányról veszítette el a US Open döntőjét Dominic Thiem ellen. A hetedik helyről kijutó teniszező Andrey Rublev. Az orosz játékos nem kevesebb, mint öt tornát nyert 2020-ban, közöttük három ATP500-as kategóriájút (Hamburg, Szentpétervár, Bécs). A nyolcadik kvalifikálódó játékos Diego Schwartzman. Nem nyert idén tornát, de az újrakezdés után folytonosan jól szerepelt és így értékes pontokat gyűjtött. Az argentin a Roland Garroson pályafutása első Grand Slam-elődontőjét játszotta.

A két csoport és a tornagyőzelmi oddsok

 TOKIÓ 1970 CSOPORT  LONDON 2020 CSOPORT
 Novak Djokovic (2.25)  Rafael Nadal (6.00)
 Daniil Medvedev (6.00)  Dominic Thiem (9.00)
 Alexander Zverev (8.00)  Stefanos Tsitsipas (11.00)
 Diego Schwartzman (34.00)  Andrey Rublev (12.00)


Fogadj az ATP Finalsra!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.11.13. (09:35).