Bár a kor nem minden, egy döntőben azért jól jöhet a tapasztalat.

Vasárnap este Stefanos Tsitsipas és Dominic Thiem összecsapásával zárul az ATP-vb, a döntő 19 órakor kezdődik.

A két játékos közötti öt év egy picit az osztrák teniszező malmára hajtja a vizet, hiszen jóval több kiélezett versenyen vett részt, mint görög ellenfele. Nem mintha ennek döntő fontossága lenne, hiszen az egyéni küzdelmekben sokkal fontosabb az, hogy ki milyen lábbal kelt fel.

Stefanos Tsitsipas (Fotó: Sonia Alves-Polidori / Shutterstock.com)

A 21 éves Tsitsipas a csoportmérkőzéseken Medvedev és Zverev elleni győzelmekkel biztosította be magának az elődöntős szereplést, ahol Roger Federer sem tudta megállítani.

A torna kezdetekor Dominic Thiem is húzós feladatok elé lett állítva, Federer és Djokovic várt rá, azonban a 26 éves teniszező minden megilletődöttség nélkül lépett tovább ellenfelein. Így tett az elődöntőben is, ahol Zverev ellen sem ingott meg, két nyert szettben határozta meg a mérkőzés végét.

Thiem és Tsitsipas eddig négyszer játszott egymás ellen kemény borításon, ezen párharcok állása 3-1 az osztrák javára.

november 17., vasárnap

Néhány odds a fináléra:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-11-17, 07:00

  Fogadj és nézd élőben!