Felépülése óta Matteo Berrettini nem talált még legyőzőre és két lépésre van attól, hogy megvédje tavalyi bajnoki címét.

Matteo Berrettini (Fotó: FiledIMAGE/Shutterstock.com)

Közel három hónapos távollét után, az olasz játékos a füves idény kezdetére visszatért és nem kellett a bemelegedés ahhoz, hogy eredményes is legyen. Bár a négy stuttgarti meccséből három döntő játszmás volt, mégis nyerte e tornát és ezen a héten Londonban ismételné a németországi sikeres menetelését. Az olasz játékos (ATP 10.) az angol fővárosban sem úszta meg szettvesztesség nélkül, a második fordulóban Denis Kudla ellen kellett három szettet harcolnia. A negyeddöntőben viszont Tommy Pault már két sima felvonásban búcsúztatta és az utolsó négy között a legjobb gyepes szezonján áthaladó Botic Van De Zandschulp lesz a kihívója.

A holland játékos (ATP 29.) hazai pályás vereséggel kezdte a szezonnak ezt a rövid részét, de Angliában egy nehezebb nyitókör után, a torna 2014-es bajnokát, Grigor Dimitrovot verte két játszmában (7-6, 6-3). Ezt a bravúrját követően, a negyeddöntőben még könnyebb dolga volt Alejandro Davidovich Fokina ellen, akinek reményeit 6-2, 6-4-es győzelemmel foszlatta. Van De Zandschulp mindegyik fordulóval egyre jobban kezd belejönni a füves játékba, de Berrettini egy teljesen más színvonal főleg a leggyorsabb borításon. Már csak az is ijesztő lehet, hogy Matteo az elmúlt és az idei évben, összesen tizennyolc meccset nyert és csak egyet veszített a gyepen, azt az egyet is Novak Djokovic ellen bukta a tavalyi Wimbledon-döntőben.

június 18., szombat

 Tipp Játék hendikeppel Berrettini, Matteo -2.5 @ 1.75

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.06.17., 05:53.