Az olaszországi Masters-torna második fordulójában Fucsovics Márton a lassú borítás egyik legnagyobb szakértőjével, Dominic Thiem-l küzd meg azzal a reménnyel, hogy három elveszített meccs után szépíteni sikerül az osztrák ellen.

Nem kezdődött a legjobban Marci (ATP 44.) számára a salakidény, Monte-Carlóban és Madridban is már az első meccse után búcsúznia kellett, viszont Rómában véget ért a sikertelensége. A huszonkilenc éves magyar játékos egy kategorikus 6-0, 6-2-s győzelemmel kezdett Yoshihito Nishioka ellen, ami még akkor is növelheti önbizalmát ha a japán nem a legjobb salakjátékos. A következő fordulóban Marcinak már minden fizikai és mentális erejére szüksége lesz, mivel ellenfele Dominic Thiem (ATP 4.) lesz. Az osztrák teniszező nincsen éppen csúcsformában, de így is egy madridi elődöntővel kezdte el az európai salakos idényét. Talán Fucsovics kihasználhatja (legalábbis valamilyen mértékben) azt, hogy Dominic még nincs igazán bemelegedve. Az egymás elleni meccsek mérlege viszont egyáltalán nem bíztató, mert az eddigi három meccsen (mind salakon zajlottak) Fucsovics még játszmát sem tudott nyerni.

május 12., szerda

Az Unibet ajánlatából

Fogadás szettre 2-0 @ 1.72
Fogadás szettre 2-1 @ 4.10
Fogadás szettre 0-2 @ 7.50
Fogadás szettre 1-2 @ 8.50
Szett hendikeppel Fucsovics, Marton +1.5 @ 2.10
Játék hendikeppel Thiem, Dominic -4.5 @ 1.91
Játék hendikeppel Fucsovics, Marton +4.5 @ 1.87
Játék hendikeppel Thiem, Dominic -6.5 @ 3.90
Játék hendikeppel Fucsovics, Marton +1.5 @ 3.55
Játékok száma Alatt 19.5 @ 2.35
Játékok száma Felett 19.5 @ 1.58
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.43
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.80

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj itt teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2021.05.10. (18:13)