Bár sokak számára nem kérdéses a Novak Dokovic - Denis Shapovalov mérkőzés győztese, attól még érdemes körülnézni a meccset illető szorzók között.

A világelső Novak Djokovic a US Open után kivett pihenője után, Tokióban tért vissza a teniszpályára, és mint ahogy az várható volt, simán átszaladt az ATP500-as torna versenytábláján anélkül, hogy játszmát veszített volna. A tavalyi és egyben négyszeres sanghaji bajnok e heti esetleges címvédésének vagy ennek elmulasztásának befolyásoló szerepe lehet abban, hogy ki fejezi majd az idényt első helyen. Míg a kínai tornáról hiányzó Rafael Nadalnak nincs sok megvédeni való pontja a szezon utolsó részében, Novak viszont rengeteg jó eredményt kellene megismételjen.

A 20 éves Shapovalov (ATP 36.) tűrhetően halad át a ázsiai tornákon. Csengtuban elődöntőzött, Tokióban pedig nyolcaddöntőt játszott. A kínai Masters-tornát Frances Tiafoe ellen kezdte, akit 6-4, 6-2-re vert és ezáltal negyedjére (hivatalos harmadjára) csaphat idén össze a szerb világklasszissal. Az egymás elleni meccseik tisztán tükrözik Djokovic fölényét. Bár Denis nyerte a Boodles Challenge alkalmával füvön lezajlott bemutató jellegű mérkőzésüket, az Australian Openen és Rómában Nole simán verte a kanadait. Az ausztrál Grand Slamen Denis nyert valahogy egy szettet, de azt is egy 0-6-ra elveszített játszma követett.

Amennyiben Novak úgy folytatja ahogyan Tokióban abbahagyta, megtörténhet, hogy csak a gémeknek száma legyen kérdéses. Motiváltnak motivált az említett év végi világelsői hely miatt, tehát Shapovalovnak még nehezebbnek ígérkezik a kihívás. Emiatt lehet, hogy jövedelmezőbb lehet inkább a meccs részleteire fogadni, mint annak kimenetelére.

Néhány szorzó a mérkőzésre

október 09., szerda

Fogadj itt a mérkőzésre!


18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.10.08. (08:57).

További kiemelt teniszmeccsek

október 09., szerda