Andy Murray kihagyta a Roland Garrost, korán váltott a füves borításra és egy Challenger-elődöntő után már döntőt játszhat a német ATP 250-es kategóriájú tornán.

Andy Murray (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

A brit volt világelső remek formában van ezen a héten és szettvesztesség nélkül menetelt át egy színvonalas mezőnyön. A negyeddöntőben Stefanos Tsitsipast győzte le, ami első top 5-ös játékos elleni győzelmét jelenti 2016 óta, majd az elődöntőben Nick Kyrgiost búcsúztatta. Az ausztrál hosszú kihagyás után tért vissza, de akkor is legyőzni őt a leggyorsabb borításon nem a legkönnyebb feladat. Andy (ATP 68.) a döntőben egy másik visszatérő játékos, Matteo Berrettini (ATP 10.) ellen játszhat és ez a kihívás sem ígérkezik könnyűnek. Az olasz teniszező március közepe óta sérülés miatt kénytelen volt szünetelni, de Németországban jelesen teljesít még akkor is ha nem volt olyan színvonalú ellenállásban része, mint Andynek. Radu Albotot és Lorenzo Sonegot döntő játszmákban verte, de az elődöntőben elegendő volt két tie-break Oscar Otte ellen.

Andy rutinfölénye nem kérdéses, de azt is tudjuk, hogy Berrettini a tavaly Wimbledon-döntőt játszott. Még a londoni Grand Slam előtt nyerte Londonban az 500-as kategóriájú, ugyancsak füves borítással rendelkező Queen's Club tornát és menetelése során két szettben legyőzte Murrayt. Azt sem kell elfelejteni, hogy Matteo 2019-ben nyerte a stuttgarti tornát, mégis ha az idei két döntős menetelését elemezzük, akkor a brit játékos tűnik az esélyesebbnek még akkor is ha bukmékerek enyhén esélyesebbnek tartják olasz ellenfelét.

2022.06.12. Andy Murray - Matteo Berrettini  1.95  1.68

Tipp Mérkőzés nyertese: Andy Murray @ 1.95

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok a Betfair fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.06.11., 18:11.