A 29 éves német játékos, Jan-Lennard Struff (ATP 38.) különösképpen örvendhet a füves idény kezdetének, mivel erőjátéka itt még nagyobb veszélyt jelent ellenfeleire. A még ATP-tornagyőzelem ízét nem ismerő teniszező idei menetelései adhatnak olyan reményeket neki, hogy a hazai versenyen megtörheti a jeget. Erre mi 6.00-s oddsal fogadhatunk.

Nem figyeltek fel különösképpen a német idényére, de Struffnak sikerült néhány tornán szépen alakítania. Már Indian Wellsben sikerült legyőznie Alexander Zverevet, majd a nyolcaddöntőig eljutni. Érdekes módon, a salakidény még nagyobb lendületet adott neki, Barcelonában negyeddöntőt, Rómában és a Roland Garroson nyolcaddöntőt játszott. Ezalatt olyan játékosokat vert, mint Goffin, Kyrgios, Dimitrov, Cilic vagy éppen Coric.

Elméletileg, hatalmas erőjátékával a gyors borításon még eredményes lehet főleg, hogy most elkapta a fonalat. Szervája bődületes, bár "csak" 29 ászt ütött az eddigi két meccsén, de első adogatásával megnyert pontjainak mutatója nem esett 80% alá. Stuttgartban még nem veszítette el egyszer sem adogatását. Tenyerese nem a leglaposabb, de a gyors ütőmozgásának köszönhetően, éles fegyver, és a fonákja is kimondottan veszélyes. A háló felett alacsonyan üt vele és jól is helyez. Még figyelemreméltóbb az, hogy a kedveli a háló közeléből zárni a pontokat és a jó röptéi segítik is ebben.

A német torna negyeddöntőjében az a Lucas Pouille (ATP 26.) ellen játszik, aki 2017-ben háromszor (füvön kétszer) is verte őt. Ennek ellenére, Struff a bukmékerek szerint most esélyesebb a továbbjutásra. A francia mostanság nem azon a színvonalon van, mint 2017-ben volt. Bár az Australian Openen elődöntőt ért el, hosszú vereségsorozatot szenvedett el utána. Ahhoz, hogy teljes legyen a helyzetkép, azt meg kell említeni, hogy Stuttgartban Pouille jól teljesített, mert sikerült megvernie a szerva-röpte specialista Feliciano Lopezt és Daniel Medvedevet is. Két meccsen háromszor veszítette el adogatását és mindkét meccsen döntő játszmában jutott tovább. Ilyen körülmények között, a német továbbjutása nem tűnik elképzelhetetlennek.

június 14., péntek

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.06.14. (09:37).