Szépen haladt 2021-ben a fejlődés létráján felefele a húsz éves Brandon Nakashima, aki az ausztrál torna negyeddöntőjében honfitársával, Reilly Opelkával mérkőzik meg.

Brandon Nakashima (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO/shutterstock.com)

Az ifjú Brandon (ATP 68.) a tavaly két Challenger-tornát nyert kemény borításon és kijutott az ifjúsági vb-re (ATP Next Gen Finals), ahol az elődöntőben Sebastian Kordát döntő játszmára kényszerítette. Az idei szezont Sydneyben kezdte, első meccsén Jiri Veselyt, másodikban pedig Fabio Fogninit verte. Mindkét játékost két tie-breakkel búcsúztatta. Az utolsó nyolc között azzal a Reilly Opelkával (ATP 25.) fog megmérkőzni, akit egyetlen egymás elleni összecsapásukon szintén két tie-breakben vert. Bár ez az Egyesült Államokban 2020-ban zajlott mérkőzésük bemutató jellegű volt, ebben a helyzetképben sokatmondó lehet. A húszonnégy éves Reilly egy elég hosszas eredménytelenségnek vetne véget, ugyanis a US Openen elért nyolcaddöntője óta csupán két meccset nyert még a tavalyi idényben. Opelka egy Melbourne-i első meccses kieséssel kezdte a 2022-es szezont, Sydneyben viszont sikerült javítania a Jordan Thompson elleni két játszmás győzelmével (6-3, 6-2).

január 13., csütörtök

Tipp

Szett hendikeppel: Reilly Opelka +1.5 1.41

Néhány fogadási lehetőség az Unibet kínálatából

Fogadás szettre 2-0 @ 2.88
Fogadás szettre 2-1 @ 4.10
Fogadás szettre 0-2 @ 3.75
Fogadás szettre 1-2 @ 4.60
Játék hendikeppel Nakashima, Brandon -1.5 @ 1.97
Játék hendikeppel Opelka, Reilly +1.5 @ 1.82
Játék hendikeppel Opelka, Reilly -2.5 @ 3.10
Játék hendikeppel Nakashima, Brandon -3.5 @ 3.30
Játékok száma Alatt 22.5 @ 2.38
Játékok száma Felett 22.5 @ 1.57
Szettek száma Alatt 2.5 @ 1.66
Szettek száma Felett 2.5 @ 2.20

További kiemelt teniszmeccsek

Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.01.12., 11:10.