Alexander Zverev és Denis Shapovalov legutóbbi két összecsapása a 2021-es és a 2020-as csapattornán zajlott, a tavaly a német, két évvel ezelőtt pedig a kanadai nyert.

Alexander Zverev (Fotó: Leonard Zhukovsky/shutterstock.com)

Összesítve Zverev (ATP 3.) vezeti az egymás elleni statisztikát 4-2-re, de a legutóbbi három összecsapásukból kettőt a kanadai játékos nyert és ezek mind kemény borításon zajlottak. A német játékos könnyedén jutott túl az idei ausztrál Grand Slam első három fordulóján, nem veszített még játszmát, de nem is volt még igazán tesztelve, ugyanis ellenfelei messze voltak az ő színvonalától. A nyolcaddöntőben viszont már acélos ellenfélre lel Denis Shapovalov (ATP 14.) személyében. A kanadai ifjú nagyon jó formában van az idény kezdetén és a válogatott színeiben ATP Kupát nyert. Mégis, az ausztrál Grand Slam-tornán nem volt zökkenőmentes menetelése, de azt is hozzá kell tenni, hogy keményebb ellenállásba volt része mint Zverevnek. Laslo Djere ellen egy szettet, Soonwoo Kwon ellen kettőt, Reilly Opelka ellen pedig ismét egyet veszített.

Mivel kiélezett harcban lehet részünk, érdemes megemlíteni, hogy míg Zverev mostanáig két lejátszott tie-breakből kettőt nyert, Shapovalov a hat lejátszottból négyet nyert és kettőt veszített. Alexander 2020-ban érte el legjobb eredményét az Australian Openen az elődöntős menetelésével, a tavaly a negyeddöntőben esett ki. Denis mostanáig kétszer jutott még el a harmadik fordulóig (2021- ben és 2019-ben) de csak idén sikerült túljutnia a nyolcaddöntőben. Shapovalov nagy lendületben van, de nehéz lesz borítania a papírformát egy olyan pontos játékos ellen, aki a tavalyi idény végén Daniil Medvedevet verve kemény borításon, ismét ATP-világbajnok lett. Mégis, abban van valószínűség, hogy Shapovalov nyer szettet/ket vagy szorossá teszi legalább ez első két játszmát.

Ne feledd, hogy Australian Openes fogadásaiddal részt vehetsz egy 8 millió forintos Fogadás bajnokságon és 1500 forintos ingyenes fogadást is bezsebelhetsz.

január 23., vasárnap

Tipp

Szett hendikeppel: Alexander Zverev -1.5 1.41

További mérkőzések az Australian Openről

Fogadj az Australian Openre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2022.01.22., 10:10.