Az olasz élvonalban szereplő Genoa csapatánál folytatja pályafutását Schäfer András: az MTK Budapesttől távozó 19 éves futballista - az őt menedzselő Careers Management Group tájékoztatása szerint - három és fél éves szerződést írt alá.

A játékosnak 2020 nyaráig volt szerződése az MTK-val, olasz sajtóhírek szerint a Genoa egymillió eurót (318 millió forintot) fizetett a korosztályos válogatott középpályás játékjogáért.

Az olasz együttes szerdán adta el - sajtóhírek szerint 35 millió euróért - gólerős lengyel támadóját, a 23 éves Krzysztof Piateket az AC Milannak. A Genoa a 15. helyen áll a Serie A tabelláján, 20 mérkőzésen 20 pontot szerzett, a 21. forduló utolsó találkozóján hétfőn (ma) este az Empoli vendégeként lép pályára.

A szombathelyi születésű Schäfer 2014 nyarán került az MTK-hoz, az első csapatban 2017 tavaszán mutatkozott be. A 2017/18-as idényben a másodosztályban bajnok együttesben már alapembernek számított, az őszi idényben pedig az NB I hatodik helyén álló gárdának is stabil kezdőjátékosa volt, 14 bajnokin egyszer volt eredményes.

Az MTK Budapest hétvégén már bajnokit játszik, a Paks csapatát fogadja a Hidegkuti Nándor stadionban.

február 02., szombat

Néhány odds a mérkőzésre:

További program:

február 02., szombat

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-01-29, 04:10

Fogadj itt a mérkőzésekre!

Forrás: mti