Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Az összetettben második helyen álló 29 éves versenyzőnek idén ez a második - pályafutása nyolcadik - pole pozíciója, a legutóbbi viadalon, a Kínai Nagydíjon is ő indult az első helyről.

Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton indulhat, a harmadik rajtkocka pedig a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelé (Ferrari) lesz. Két hete Sanghajban ugyanez volt a sorrend.

Az időmérőt kétszer kellett megszakítani baleset miatt: a pálya legkeskenyebb előbb a Williams lengyel pilótája, Robert Kubica szállt bele a gumifalba, majd a kényszerszünet után pár perccel ugyanott Charles Leclerc törte össze az autóját, pedig a Ferrari monacói versenyzője mindkét szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult.

A Q1-ben Pierre Gasly (francia, Red Bull), míg a Q2-ben Verstappen volt a leggyorsabb, míg a Q3-ban Bottas pályarekorddal lett első.

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) bekerült ugyan a Q3-ba, ahol a 8. időt mente, de tíz rajthelyes büntetése miatt hátrébb sorolták. Pénteki büntetése értelmében Gasly csak a bokszutcából kezdheti majd el a versenyt.

Az Azerbajdzsáni Nagydíjat vasárnap 14.10 órától rendezik meg.

Szorzók a futam győztesére:

1. sor:

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)              3.25
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)            2.37

2. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)            3.75
Max Verstappen (holland, Red Bull)      13.00

3. sor:

Sergio Perez (mexikói, Racing Point)     251.00
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)           501.00

4. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)                    1001.00
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)         1001.00

5. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)           8.00
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)      1501.00

6. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)          1501.00
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)   1501.00

7. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)                    2001.00
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)          2001.00

8. sor:

Romain Grosjean (francia, Haas)                  2001.00
Nico Hülkenberg (német, Renault)                2501.00

9. sor:

George Russell (brit, Williams)                       4001.00
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)       3001.00

10. sor:

Robert Kubica (lengyel, Williams)                  4001.00

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-04-28, 06:10

Fogadj itt a végső győztesre!

Forrás: MTI