Kicsit túlzásnak tűnik a húsz feletti odds a Fradi győzelmére. 

Kedd este megkezdődik a Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásának csoportmérkőzéses szakasza, amelyben magyar csapatként a Ferencváros - a selejtezőkben nyújtott bravúros menetelésének köszönhetően -  képviselteti magát.   

Ahogy a címből is kiderül, az első fordulóban a Camp Nouban lépnek fel Sergiy Rebrov fiai, akik a nemzeti bajnokság hétvégi fordulójában győzelemmel hangoltak a keddi fellépésre.

Nem úgy a katalán a csapat, amely a LaLiga 6. fordulójában egygólos vereséget szenvedett szombat este a Getafe otthonában.  

Aki weboldalunk rendszeres látogatójaként olvassa a spanyol focival kapcsolatos elemzéseket és híreket, az jól tudja, hogy ami most klubszinten Barcelonában zajlik, az minden csak nem nyugodt időszak. Zavar van a csapatnál, zavar van vezetői szinten és a klubkassza is kong az ürességtől, szóval van gond rendesen. Ezen tények csak arra világítanak rá, hogy valószínűleg nem az idei lesz Messiék azon éve, mikor álomfocival fogják elkápráztatni szurkolóit. Ide tartozhatnak a BL-meccsek is, melyek között akadhat majd olyan, mikor nem a várt eredményt fogja szállítani a csapat. Talán már a hét második napján is látható lesz ebből valami..  

október 20., kedd

Fogadási lehetőségek:

Félidő/játékidő Barcelona - Barcelona @ 1.36
Félidő/játékidő Ferencvárosi TC - Ferencvárosi TC @ 41.00
Pontos eredmény Döntetlen #0-0 @ 23.00
Pontos eredmény Döntetlen #1-1 @ 21.00
Hendikep eredmény Barcelona (-3) -3 @ 2.50
Hendikep eredmény Ferencvárosi TC (+3) +3 @ 2.10
Összesített gólok Alatt 2.5 @ 3.75
Összesített gólok Felett 2.5 @ 1.28
Mindkét csapat szerez gólt Igen @ 2.50
Mindkét csapat szerez gólt Nem @ 1.50

További keddi mérkőzések:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020-10-19, 09:00

Fogadj itt a mérkőzésekre!