Hatból egyszer nyert a német együttes az angol ellenfele ellen, még 1971-ben a Kupagyőztesek Európa-kupája nevezetű sorozatban.

Gerd Müller duplájával és Uli Hoeness ráadásgóljával nyertek utoljára a bőrnadrágosok a Liverpool ellen, mely siker akkor a legjobb nyolc közé repítette az együttest a KEK-ben. Később még négyszer került szembe egymással a két gárda, ezeken a meccseken három döntetlen és egy liverpooli siker született.

Az említett mérleg már tartalmazza a három héttel ezelőtti vetélkedés eredményét is, amelyről még a szakértők sem gondolták volna, hogy gól nélkül fog lejönni. Az első meccs után a müncheni visszavágó is lutri, lehetetlen bármit is jósolni, az viszont biztos, hogy egy gyors gól sokat lendítene azon, hogy az visszavágó után jó értékelést kapjon a párharc.

március 13., szerda

Szorzók a visszavágóra:

A másik szerdai összecsapás:

március 13., szerda

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-03-12, 16:50

Fogadj itt a mérkőzésekre!