A WTA-világbajnok Dominika Cibulkova és a tavaly wimbledoni elődöntős Magdalena Rybarikova is jelezte részvételét a 227 ezer dollár összdíjazású budapesti női tenisztornán, melynek címvédője Babos Tímea.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a február 19. és 25. között a BOK Csarnokba szervezett versenyre öt top 40-es játékos nevezett a két szlovák, Cibulkova és Rybarikova mellett a kínai Cseng Su-aj, a román Sorana Cirstea és a svájci Timea Bacsinszky személyében.
Ami a legjobbakat illeti, Rybarikova négy WTA-tornát nyert karrierje során, ebből hármat kemény pályán, legutóbb 2013-ban diadalmaskodott. Budapestről szép emlékei lehetnek, mivel 2012-ben párosban megnyerte a magyarországi versenyt, és ez eddigi egyetlen páros tornagyőzelme.

Dominika Cibulkova 009

Dominika Cibulkova (Fotó: jctabb / Shutterstock.com)

Cibulkova nyolc egyéni trófeánál tart, legkiemelkedőbb eredménye pedig a 2016-os WTA-vb megnyerése volt. Kétszer is le tudta győzni az éppen aktuális világelsőt, 2011-ben a dán Caroline Wozniackit, 2016-ban pedig a német Angelique Kerbert. Az ausztrál nyílt bajnokságon 2014-ben a döntőig jutott, a Roland Garroson pedig 2009-ben elődöntőt játszott, de Wimbledonból és a US Openről is van negyeddöntős eredménye.
Cseng a 2016-os Australian Openen robbant be a köztudatba, amikor legyőzte a második kiemelt román Simona Halepet a nyitófordulóban, majd a negyeddöntőig jutott. Két tornagyőzelme van, mindkettőt Kantonban, hazai pályán szerezte meg 2013-ban és 2017-ben.
Cirstea karrierje első WTA-döntőjét Budapesten játszotta 2007-ben, 2008-ban Taskentben pedig megszerezte eddigi egyetlen trófeáját. Párosban négyszer is győzni tudott, 2010-ben pedig Budapesten is finalista volt.
A magyar szülőkkel rendelkező Bacsinszky négy alkalommal emelhette a magasba WTA-verseny serlegét, a Roland Garroson 2015-ben és 2017-ben is elődöntős volt, 2016-ban pedig a top 10-be is beverekedte magát. Párosban a riói olimpián Martina Hingis oldalán ezüstérmet szerzett, emellett négy WTA-versenyt is megnyert, köztük a 2010-es budapestit. Sérülése miatt a tavalyi wimbledoni bajnokság óta nem játszott.

(forrás: MTI)

Üdvözlő bónusz


Regisztrálj az Unibet fogadóirodához, mert egy 20.000Ft-s üdvözlő bónusz, és több mint 30.000 élő közvetítés vár rád.

Regisztrálj itt

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org