Az argentin riválisok ezúttal a Copa Libertadores döntőjében csapnak össze.

Míg a River Plate 2015-ben nyerte a legutóbb a rangos tornát, a Boca Juniors már 11 éve nem ízlelte a végső győzelem ízét. A 2007-s sikerrel, a Boca csapata zárta a nyolc év alatt megszerzett négy bajnoki címeinek sorozatát. Carlos Teveznek nagy szerepe volt a 2003-s győzelemben, kilenc meccsen, kilenc alkalommal talált a hálóba. Mégis, most valószínű, hogy a kispadon kezdi majd a mérkőzést, miután egy éves kínai bajnokságban való szereplése után, az idén visszatért a Boca csapatába. A tűzerőt ezúttal Dario Benedetto személyében keresik, aki három gólt szerzett a Boca négy elődöntős találatából.

november 11., vasárnap

A Bundesligában az év első Klassiker mérkőzése kerül a programba. A Borussia Dortmund a Bayern Munchent fogadja négy pontos előnnyel a ranglista élén. A Borussia veretlen a bajnokságban és tíz meccsen harminc gólt lőttek játékosai. Paco Alcácer már hét találatnál tart öt meccs alatt a Bundesligaban. A Bayern viszont, az elvártnál gyengébben kezdte a bajnokságot, az utóbbi hat bajnoki meccsből csak kettőt nyert.

Darts is szerepel a hétvégi kínálatban, a Wolverhamptonban zajló Grand Slam of Darts csoportköre lesz követhető. A háromszoros bajnok, Michael Van Gerwen most is a fő esélyes a tornagyőzelemre. Az A-csoportban indul Jonny Clayton, Joe Murnan és Gary Robson mellett, amelyet simán nyernie kellene. A G-csoportban viszont, nagy küzdelem várható. A volt BDO-világbajnokok, Scott Mitchell és Stephen Bunting, a 2017-s Világbajnokság negyeddöntőjében Németországot képviselő, Martin Schindlerrel, és a 2017-s Bajnokok Ligája győztesével, Mensur Suljoviccsal találják magukat ugyanabban a csoportban.

További kiemelt esemény:

Az élő közvetítés szolgáltatás használatához a fogadószámládon pénznek kell szerepelnie vagy le kellett adnod egy fogadást az elmúlt 24 órában. Földrajzi korlátozások lehetnek érvényben bizonyos közvetítésekre.

  Fogadj és nézd élőben!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.11.08. (09.35).