Az elmúlt héten egy játékos úgy gondolta 1 angol fontot (1.17 eurót) tesz fel online egy gyüjtőfogadásra, amely több meccset is magába foglalt az angol másod- és harmadosztályú bajnokságok mérkőzései közül.

A bukik elmondása szerint a fogadószelvényen szereplő első összecsapás a Peterborough - Derby találkozó volt, ahol hősünk a hazaiak diadalára fogadott, 2.45-ös szorzón.

Ennek tudatában, nem lehetett kellemes az adott mérkőzést követni, ugyanis a 77-ik percben Jack Stretton gólt szerzett a Derbynek és nagyon kevés esély látszott arra, hogy a szelvény ezek után pénzt hozhat a házhoz. 

Ennek ellenére, valahogy mégis megtörtént a csoda a 11 perc ráadásnak is köszönhetően, ami alatt a hazaiak két gólt hoztak össze: Harrison Burrows a 91-ik percben alakított nagyot, míg Siriki Dembele a 99-ik percben döntötte el a meccs végkimenetelét.

Ezután a fogadási szelvényen szereplő összes többi “jóslat” is beteljesült, közel 5500 euróval gazdagítva a szerencsés tippelőt.

Alex Apati, a Ladbrokes szóvivője így nyilatkozott az esetről: “Egy mázlista fogadónak sikerült megjövendölnie 11 mérkőzés kimenetelét úgy, hogy szerencséje legjava már az első meccsen elhasználódott. Csak feltételezhető, hogy új kedvenc focistája nem más mint Siriki Dembele, a 99-ik perces bravúr után.”

A teljes fogadószelvény így nézett ki:

Peterborough legyőzi a Derbyt - 2.45

Barnsley legyőzi a Coventryt - 2.10

Cardiff legyőzi a Blackpoolt - 2.63

Fulham legyőzi a Huddersfieldet - 1.91

QPR legyőzi a Hullt - 3.00

Middlesbrough legyőzi a Bristol Cityt - 1.91

Bournemouth legyőzi a Nottm Forestet - 2.45

Reading legyőzi a Prestont - 2.25

West Brom legyőzi a Lutont - 1.80

Portsmouth legyőzi a Crewet - 1.87

Sheff Weds legyőzi a Doncastert - 1.70

TELJES TÉT - £1/1.17€

TELJES NYEREMÉNY - £4655.93/5456€

Tippeket keresel saját gyűjtőfogadásodhoz? Kövesd a sportfogadás tippek részlegünk, ahol napi szinten megtalálod úgy a népszerű tippeket, mint az igazi különlegességeket számos sportág keretén belül.

Borítókép: Ousmane Dembele (Fotó: Marco Iacobucci Epp / Shutterstock.com)