Győzelmet várnak a magyar szurkolók a spliti balfékeskedés után.

Bravúr nélkül csengett le a magyar labdarúgó-válogatott horvátországi kirándulása, sőt nemhogy bravúr, de kínos kilencvenhárom percet hozott a sima háromgólos hazai siker a Poljud Stadionban.

Marco Rossi 2018. június 19-én vette át a válogatott irányítását a 69 évesen is kiváló tehetségnek tartott Georges Leekenstől. A váltás az előző kapitány eredménysorát figyelembe véve jó döntésnek bizonyult, még úgy is, hogy az olasz edzőnek is volt egy-két kellemetlen eredménye. Ezek közül kiemelkedik a csütörtöki horvátok elleni idegenbeli fiaskó, mely főleg a hihetetlen egyéni hibák következménye volt.

Ezekből tanulva gyorsan tovább kell lépni, hiszen vasárnap este következik az Azerbajdzsán elleni selejtező, amely zárt kapuk mögött, de gyerekekkel teli lelátók előtt kerül megrendezésre. A cél egyértelműen a három pont megszerzése, amit a fiataloknak példát mutató teljesítménnyel lenne ildomos véghezvinni.

október 13., vasárnap

Néhány szorzó a párharcra:

A teljes vasárnapi program:

Az oddsok a bet365 fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-10-12, 08:50

Fogadj itt a mérkőzésekre!