Bizakodva várja az Eurovíziós Dalfesztiválon a hétfői főpróbát Pápai Joci, aki Az én apám című dallal képviseli Magyarországot Tel-Avivban. 

Pápai Joci a csütörtöki próba után az MTI-nek elmondta, hogy ez egy fontos színpadra lépés volt, mert most látták azokat a módosításokat a produkciót kísérő látványban és a hangzásban, amelyeket a korábbi próbák után kértek. Hozzátette: mindezek alapján minimális finomításokra lesz még szükség, de bízik abban, hogy a hétfői főpróbára minden tökéletes lesz.

"Az elmúlt két hónap mellett az utóbbi pár napban, Tel-Avivban is próbáltunk mindenre odafigyelni, hogy a jövő hétre tökéletessé váljon a produkció" - fogalmazott Pápai Joci.

A Magyarországot képviselő énekes az Eurovíziós Dalfesztivál első, keddi elődöntőjében egyedül lép színpadra. A produkcióban szereplő két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül fogja támogatni. Pápai Jocit az első elődöntőben hetedikként láthatják majd a tévénézők. 

A Duna Televízió a május 14-i és 16-i elődöntőt, valamint a 18-i döntőt is élőben közvetíti 21 órától az izraeli helyszínről Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie közreműködésével. Előtte 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort sugároz a csatorna Forró Bence műsorvezetésével. Ebben a nézők nyomon követhetik Pápai Joci útját A Dal 2019 döntőjétől az Eurovíziós Dalfesztivál színpadáig és megismerkedhetnek a többi ország versenyzőivel is.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer is sikerült megnyernie a válogatót. Két évvel ezelőtt Origo című dalával győzött és Magyarország képviseletében a 8. helyen végzett a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Néhány odds az Unibet fogadóiroda kínálatából:

  • Magyarország lesz a győztes                                101.00
  • Magyarország a legjobb három között végez     34.00
  • Magyarország bejut a legjobb tíz közé                 6.00
  • Hollandia lesz a győztes                                          2.75
  • Oroszország lesz a győztes                                    6.50
  • Olaszország lesz a győztes                                     9.00

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-05-10, 05:45

Fogadj itt az Eurovíziós Dalfesztiválra!

Forrás: MTI