A Telekom Veszprém után az észak-macedóniai Vardar Szkopje jutott döntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 29-27-re legyőzte a Barcelona csapatát szombaton a kölni elődöntőben.

A katalánok a meccs első háromnegyedében magabiztosan, eredményesen játszottak, és a 46. percben még hat góllal vezettek. Ezt követően az észak-macedóniaiak - akik a negyeddöntőben a Szegedet búcsúztatták - meglepetésre 9-1-es sorozatot produkáltak és megfordították az állást.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Vardar 215 centiméter magas lett jobbátlövője, Dainis Kristopans volt tíz góllal, a másik oldalon Aleix Gomez kilenc találatig jutott.

A Veszprémnek a szombati volt a nyolcadik elődöntője a BL-ben: korábban négy alkalommal kikapott a legjobb négy között, háromszor pedig a fináléba jutott, és végül ezüstérmet nyert. A veszprémiek a mostani idényben november közepéig négyszer is kikaptak a csoportkörben, azóta viszont minden BL-meccsüket megnyerték, remek sorozatuk immár 12 meccs óta tart.

június 02., vasárnap

Néhány fogadási lehetőség a fináléra:

A harmadik helyért:

június 02., vasárnap

Az oddsok a bet365 irodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019-06-02, 08:45

  Fogadj és nézd élőben!

Forrás: MTI