Elképesztő szezon zárul a 25 éves magyar származású Gyökeres Viktor számára, ugyanis a Sporting Lisszabonnal sikerült megnyernie a bajnokságot, egyéniben pedig a gólkirályi címet. A hamarosan kezdődő foci Eb-n viszont nem lehet ott, pedig milyen jól jönne.

A játékosokra szakosodott Transfermarkt weboldal szerint Gyökeres Viktor jelenlegi értéke 55 millió euró. Összehasonlításként a magyar gyerekek egyik példaképeként emlegetett Szoboszlai Dominik 75 millió euró. 

A magyar szülőkkel rendelkező, de már Stockholmban született csatár a svéd Brommapojkarnánál kezdte el felnőtt karrierét, majd innen 2018 elején az angol Brightonhoz igazolt, egy évre rá pedig kölcsönben szerepelt a német FC St. Pauli színeiben. Angliába való visszatéréséről 2019-ben még cikkeztünk is, akkor is az átigazolási piacot vadászva.

Az igazi tehetségét a Coventry színeiben kezdte igazából megmutatni, ahol eredetileg kölcsönben szerepelt, majd megvásárolta őt a klub. Az angol Championship 2021/22-es szezonjában 17 szerzett gólig, míg egy évvel később már 21 találatig jutott. 

2023 nyarán a portugál Sporting Lisszabon bejelentkezett érte, és nem kevesebb, mint 21 millió eurót helyezett a Coventry asztalára, 5 éves szerződést biztosítva a játékosnak. Az aktuálisan záruló szezont látva remek üzletet kötött a lisszaboni csapat, ugyanis Gyökeres Viktor nem csak, hogy a portugál bajnokikon volt eredményes, hanem például az Európa Liga 2023/24-es szezonjában is 5-ször betalált.

Milyen jó csatárral mehettünk volna a foci Eb-re

Még mielőtt összecsapnánk két kezünk, és rohannánk jelezni Marco Rossinak, hogy gyorsan tegye fel a listájára ezt a szupertehetséges magyar srácot, az a rossz hír, hogy erről lemaradtunk, ugyanis Gyökeres Viktor a svéd válogatott színeiben szerepel, sőt már gólokat is szerzett a skandináv ország mezében, Svédország viszont velünk ellentétben nem jutott ki a június 14-én rajtoló labdarugó Európa-bajnokságra, így a Sporting gólkirálya csak a TV-ből követheti Szoboszlai Dominikék menetelését.

Ők ketten egyébként akár a következő szezontól csapattársak is lehetnek, a Liverpool FC színeiben, amennyiben az angol klub hajlandó kifizetni a Sportingnak a játékos kivásárlási árát. Gyökerest egyébként egyre több klub szeretné megszerezni, az AC Milan például még a klub ikonikus figuráját Zlatan Ibrahimovicot is képes lenne bevetni megszerzéséért (főleg most, hogy Olivier Giroud bejelentette távozását).

Egyelőre kérdés, hogy mi lesz a magyar származású csatár sorsa, egy dolog viszont biztos, hogy a fogadóirodák nem várják felkészületlenül a nyarat, így például az Unibetnél már fogadhatunk is a játékos következő szezonbeli klubjára.

Gyökeres Viktor klubja 2024 szeptember 1-jén?

Klub Odds
Sporting Lisszabon 1.85
Arsenal 8.00
Liverpool 9.00
Chelsea 10.00
AC Milan 11.00
Manchester United 12.00

A Sporting Lisszabon egyébként az aktuális szezont hazai pályán zárja, az ellenfél pedig a tabella végén és már biztosan búcsúzó Chaves lesz, Gyökeres Viktor teljesítményére pedig ezen a meccsen is fogadhatunk az Unibeten:

  • Gólt szerez a Chavez ellen @ 1.32
  • Az első gól szerzője a Chavez ellen @ 3.10
  • Legalább 2 gólt szerez @ 2.65
  • Legalább 3 gólt szerez @ 6.75

A lisszaboni csapat számára viszont fontosabb a május 26-i portugál kupa döntő, ahol az ellenfél az FC Porto lesz. Legutóbbi találkozójukon Gyökeres egyébként kétszer is betalált.

Szerintetek hol folytatja Gyökeres Viktor? Marad a Sportingnál vagy akár Szoboszlai Dominik csapattársa lesz?

Borítókép: Fotó: Maciej Rogowski Photo/Shutterstock