Ezen a héten véget ér az olasz Serie A, míg ezzel párhuzamosan angol Championship rájátszásra, FA-kupa döntőre, illetve magyar NB2-re is fogadhatunk, sőt hétvégén újra Forma-1-es futam következik, ezúttal Nagy-Britanniában.

Heti fogadási szemle (Sportfogadas.org)

Foci: Véget ér az olasz Serie A, két forduló van még hátra

Bár a Juventus megnyerte az olasz Serie A-t, két fordulóval a bajnokság vége előtt, korántsem dőlt még el minden, ezen a héten bőven van lehetőség izgalmas mérkőzésekre fogadni. Kedden Parma - Atalanta és Inter - Napoli mérkőzéssel indul az utolsó előtti forduló, szerdán a Sampdoria az AC Milannal találkozik, míg a Torino az AS Romát fogadja hazai pályán. A hétvégénk telített lesz értékes mérkőzések szempontjából, az olasz labdarúgó bajnokság utolsó fordulója ugyanis 10 találkozót tartogat számunkra. Szombaton a Milan hazai pályán fogadja a Cagliarit, a bajnok Juventus a Roma ellen szerepel, míg a Nápoly a Lazio ellen próbál Európa Ligás reményeket szerezni.

A Premier League-től egyelőre elbúcsúztunk, de a britek továbbra is tartogatnak értékes pillanatokat számunkra e héten, ugyanis sorsdöntő mérkőzéseket rendeznek a második ligában, azaz zajlik a Championship rájátszás. A Cardiff, a Fulham, a Brentford, illetve a Swansea az élvonalba kerülésért küzd. Hétvégén pedig érkezik a cseresznye a torta tetejére, ugyanis az angol FA Kupa döntőjében az Arsenal a Chelsea ellen lép pályára (helyszín: londoni Wembley Stadion).

Hétvégén újra lesz magyar foci is a terítéken, ugyanis megkezdődnek a küzdelmek az NB2-ben. Az élvonalból kieső Debrecen a Budaörs ellen kezd hazai környezetben, a Kaposvár a Sparit fogadja, míg a Vasas a Kazincbarcika ellen rajtol.

Tenisz: Simona Halep nem vesz részt a palermói tornán

Az augusztus 3-án kezdődő szicíliai versenyen már biztosan nem vesz részt Simona Halep, a bizonytalan nemzetközi helyzetre és légi közlekedésre hivatkozva. Eközben Andy Murray minden félelme ellenére készül az augusztus végére tervezett New York-i versenyre, reménykedve, hogy semmi nem tesz keresztbe addig a terveknek.

A héten a következő teniszeseményekre fogadhatunk:

  • Férfi International Tennis Series (Világ), kemény
  • Férfi  Kelet-európai bajnokság 2 (Európa), kemény
  • Férfi  UK Pro Series 4 (Egyesült Királyság), kemény
  • Férfi  UTR Pro Match Series (Világ), kemény
  • Férfi  UTS Championship 2 (Világ), kemény
  • Férfi World TeamTennis (USA), kemény
  • Női Kelet-európai bajnokság (Európa) - Fourth stage, kemény
  • Női Liberec Open (Csehország)
  • Női UK Pro Series 4 (Egyesült Királyság), kemény
  • Női UTR Pro Match Series (Világ), kemény
  • Női World TeamTennis (USA), kemény
  • Férfi  Egyéb mérkőzések (Világ)
  • Női Egyéb mérkőzések (Világ)

További érdekesebb sportesemények a héten:

Bejelentésre került, hogy 3 futam került be a 2020-as F1 naptárba, a száguldó cirkusz így a Nürburgringen, Portugáliában illetve Imolában is köröket fut, viszont lemondták az amerikai kontinensre (Kanada, Egyesült Államok, Brazília) tervezett versenyeket.

A hétvégén angolos formát önt a Forma 1, a Brit Nagydíj augusztus 2. lesz követhető és a következő oddsokon fogadhatunk az eseményre:

Brit Nagydíj nyertese:

Lewis Hamilton 1.50

Valtteri Bottas 3.50 

Max Verstappen 7.00

Sergio Perez 23.00

Alexander Albon 34.00

Ezen a héten a Modus Icons of Darts hódít a nyilak világában, tábla elé áll Fallon Sherrock, Scott Marsh, Keelan Kay, de John Brown is.

Az amcsiknál elindult a baseball (MLB) szezon, így újra ütőt ragadnak a New York Yankees, a Chicago Cubs és a Milwaukee Brewers játékosai is, hogy csak egy párat említsünk a nagyok közül.

Snooker világbajnoksági selejtezők vannak folyamatban e héten, míg a kerékpár rajongói az olasz Strade Bianche verseny eseményeire fogadhatnak.

A Harcosok Szigetén sincs pihenés, ennek következtében újra UFC eseményekre helyezhetünk el egy kis aprót. Például Derek Brunson is ringbe lép, ellenfele Edmen Shahbazyan lesz.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020-07-27, 12:50CET.

Kövesd élőben az Unibeten

A fenti sportesemények javát élőben követhetjük az Unibet TV-n. Ehhez mindössze egy aktív számlára van szükségetek, ami azt jelenti, hogy egyenlegetek nagyobb, mint nulla, vagy az elmúlt 24 órában volt legalább egy érvényes fogadásotok.

Érdekesebb mérkőzések amire fogadhatunk:

július 28., kedd

július 29., szerda

július 30., csütörtök

augusztus 01., szombat