Félő, hogy a közelgő imolai Forma-1-es futamot az árvíztől tartva törlik, miután kedden ki kellett üríteni a pályát. A hétvégére további esőt jósolnak, ugyanis az olaszországi Bologna közelében megrendezésre kerülő Emilia Romagna Nagydíj mindhárom napján nagyon gyakoriak lesznek a záporok.

Az olasz hatóságok árvíz- és földcsuszamlás-riasztást adtak ki keddre és szerdára az Emilia Romagna régiót sújtó heves esőzések miatt. Emiatt a Forma-1 személyzetet kedden arra kérték, hogy hagyják el a pályát. Imola a 2023-as szezon hatodik nagydíjának ad otthont a hétvégén, az edzéseket pénteken kezdik meg.

Helyi idő szerint kedden nem sokkal délután 4 óra előtt a pályán tartózkodó összes személyt felszólították, hogy azonnal távozzon. A döntést elővigyázatosságból hozták meg, mivel a Santerno folyó vízszintje emelkedett volt és ez a pályától csupán néhány méterre folyik.

A verseny törlése tehát reális lehetőség, de egyelőre semmi nem dőlt el. Szerdán kevesebb eső lesz, csütörtökre, a versenyzők sajtónapjára pedig enyhülést jósolnak.

Vasárnap délelőttre még mindig eső várható, de kora délutánra kitisztulhat az ég, így előfordulhat, hogy a verseny vizes körülmények között kezdődik, majd az aszfalt fokozatosan felszárad, ahogyan az a tavalyi versenyen is történt.

Az FIA is bízik abban, hogy a futamot megtartják, és több mint 120000 szurkolót várnak a versenyre. A Red Bull bajnoka, Max Verstappen 2021-ben és 2022-ben is nyert futamot Imolában, mindkettőt esős időjárás jellemezte.

Frissítés

A hétvégi olasz futamot a heves esőzések, áradások miatt biztonsági okokra hivatkozva törölték.

Nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy az Emilia Romagna Nagydíjat a zsúfolt versenynaptár közepette átütemezik az év későbbi szakaszára. Ez azt jelenti, hogy a 2023-as versenynaptár két fordulóval rövidült, miután korábban a széles körben várt Kínai Nagydíjat is törölték, az országban érvényben lévő járványkorlátozások miatt. Így keletkezett a négyhetes szünet az ausztrál és az azerbajdzsáni forduló között.

A 2023-as szezon a május 26-28-i hétvégén megrendezésre kerülő Monacói Nagydíjjal folytatódik.

Borítókép: Shutterstock.com/cristiano barni