Torinóban folytatja szereplését a Ferencváros az UEFA Bajnokok Ligája csoportkörében, szerkesztőink pedig ezúttal is tippekkel készültek.

Egy dolgot kijelenthetünk biztosan: az egyik tippünk biztosan zöldülni fog, ugyanis Gavrilo szerkesztőnk kevesebb, mint 2 gólra számít az első félidőben (1.91), míg Robmiller kollégája pont ennek ellenkezőjét. Szerinte már az első felvonásban lesz legalább két találat, erre pedig 1.975-ért fogadhatunk a bet365 irodánál. Egyik szemünk sír, másik viszont kacag, és ha a projektünk szempontjából nézzük a dolgokat, akkor Robinak szurkolunk, ugyanis magasabb az odds, így nagyobb pénzösszeg kerül az SPF Adományalapba. Meg ugyebár Chan is legalább 4 gólra számít (1.85), s soha sem túl korai elkezdeni a gólgyártást. Az estét viszont Bence menthette volna meg. A Juventus török labdarúgó válogatott játékosa, Merih Demiral visszatérhetett volna a pályára eltiltása után (3 sárga lapot szerzett 2 meccs alatt), s miért ne mutatkozhatott volna be újra egy sárga lappal. Szép 6.00-ás szorzón lehetett rá fogadni, erre mi történik? Lesérül. Szóval most Bence kihagyja ezt a fordulót, viszont az utolsó két meccsre várjuk a merész tippjeit, illetve kárpótlásként meghallgathatjátok őt, illetve Gavrilót amint a kedd esti mérkőzésről beszélget egy újabb podcastben.

Bajnokok Ligája Kassza: 47 950 forint! FRISSÍTVE!

Amint láthatjátok szépen haladunk a projekttel. Ez a mérkőzés után reméljük, hogy jóval meghaladjuk az 50 000 forintos kasszát, és még mindig hátra marad két mérkőzés. Az itt összegyűjtött egyenleg mind az SPF Adományalapba kerül, utólag pedig nemes célokat támogatunk.

Szerkesztőink tippjei a Juventus - Ferencváros találkozóra:

Weboldalunkon, illetve közösségi oldalainkon is számos nyereményjátékkal várunk benneteket, amelyek által a nyertesek pénznyereményben, vagy akár eMAG ajándékkártyában részesülhetnek. Ha nem szeretnél lemaradni ezekről, akkor kövesd a Hozd ki a maximumot a Bajnokok Ligája alatt fórumtémánkat.

Kíváncsian várjuk a ti véleményeiteket is. Ti mit vártok a kedd esti Juventus - Fradi mérkőzésen?

A cikkben szereplő oddsok a bet365, illetve az Unibet fogadóirodától származnak, s az alábbi időpontban voltak érvényesek: 2020 november 24., 10:00CET!

november 24., kedd