Bár partnereiknek hivatalos tájékoztatást nem küldtek, a játékosokat e-mailen keresztül értesítették döntésükről.

A magyar játékosok számára többnyire a fogadási tőzsdefelülete miatt ismert Betfair a meglévő Magyarországon élő ügyfeleinek kiküldött leveléből tudjuk meg, hogy:

Ezúton szeretnénk tájékoztatni arról, hogy 2024. május 29-től nem tudunk szolgáltatást nyújtani a magyarországi lakosoknak.

Arra kérik a Magyarországon élő játékosokat, hogy mielőbb igényeljék a számlájukon levő pénzüket, ellenkező esetben csak jelentős késedelemmel juthatnak hozzá.

Azt is megtudhatjuk a levélből, hogy amennyiben nem sikerül kiutalni a számlán levő pénzt, akkor az ügyfélszolgálatukhoz kell fordulni, ők pedig segítenek ebben.

Összeállítottak egy GYIK oldalt is, ahol a lényegesebb kérdésekre próbálnak válaszolni. Ebből például megtudhatjuk, hogy amennyiben olyan országba költöznénk ahol elérhető a Betfair sportfogadás és a Betfair Tőzsde részlege akkor egy új számlát kell regisztrálnunk ahhoz, hogy igénybe vehessük a szolgáltatásaikat.

Nem sokkal korábban a Betfairrel azonos fedél alá tartozó Pokerstars is próbált fogadási tőzsdét nyújtani a magyar játékosok számára, de egyik napról a másikra megszűntették az illető részleget.

A magyar szerencsejáték piac állítólagos liberalizációja után a bet365 volt a legnagyobb szereplő mely felfüggesztette szolgáltatásait a Magyarországon élők számára, a Betfair most ebbe a sorba áll be. 

Bár megvan az a réteg aki most ismét dörzsöli a kezét, hogy egy újabb konkurens távozott (bár manapság jelenlétük kevésbé számított), az a szomorú hír, hogy a versenytársak kizárásával egyre jobban fellendül a fekete piac. Ez történt olyan gazdaságilag fejlettebb európai országokban is, mint például Németország vagy Hollandia.

A Magyarországon engedélyezett külföldi irodák száma (2023 január 1-je óta): 0

Hol fogadhatsz online a Betfair kivonulása után?

Amennyiben továbbra is szeretnél online fogadni, gyakori bónuszokban részesülni, akkor az alábbi irodák várnak rád:

Unibet
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás Útmutató Fogadás Útmutató
20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás
22Bet
100%-os befizetési bónusz akár 45.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 45.000 Ft-ig
Stake
EURO 2024 - Most korai góllal is nyerhetsz! Útmutató Fogadás Útmutató
EURO 2024 - Most korai góllal is nyerhetsz!
20Bet
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
CampoBet
100%-os befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Sportbet.one
125%-os üdvözlő bónusz 1000$-ig Útmutató Fogadás Útmutató
125%-os üdvözlő bónusz 1000$-ig
Everygame
20 x 50$ kombinált fogadás Freebet Útmutató Fogadás Útmutató
20 x 50$ kombinált fogadás Freebet
GGBET
350%-os befizetési bónusz akár 80.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
350%-os befizetési bónusz akár 80.000 Ft-ig
Ivibet
100%-os befizetési bónusz 52.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz 52.000 Ft-ig
Betinia
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Powbet
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Bankonbet
100%-os első befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Casinia
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
Rabona
100%-os befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz 35.000 Ft-ig
FEZbet
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Greatwin
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Quickwin
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Sportaza
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
Sportsbet.io
Nyerj 100.000 dollár értékű USDT-t pontos eredményekre tippelve Útmutató Fogadás Útmutató
Nyerj 100.000 dollár értékű USDT-t pontos eredményekre tippelve
Zulabet
Útmutató Fogadás Útmutató
Librabet
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os befizetési bónusz akár 35.000 Ft-ig
1Bet
100%-os, akár 40.000 Ft értékű üdvözlő bónusz Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os, akár 40.000 Ft értékű üdvözlő bónusz
Wazamba
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig Útmutató Fogadás Útmutató
100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Mi pedig addig is várjuk a Betfair hivatalos tájékoztatását a kivonulásukról.

Ha segítségre van szükséged, akkor kérdésed felteheted a Betfair fórumon.

Borítókép: Fotó: Diego Thomazini/Shutterstock